2016. február 19., péntek

Extraordinary érdekességek

Sziasztok!

Úgy gondoltuk, megosztunk veletek néhány érdekességet, háttér információt a történettel kapcsolatban, amin reméljük, éppen annyira nevetni fogtok, mint ahogy mi élveztük, amikor ezeket kitaláltuk. Időnként személy szerint úgy éreztem, hogy mi komolytalanabbak voltunk, és több hülyeséget összehordtunk, mint a történetben a szereplők.

De nem is szaporítom tovább a szavakat, inkább jó olvasást ezekhez.
Minseo és Dóri



ÉRDEKESSÉGEK

 
(A képet Minseo szerkesztette, kérjük, ne lopd el!)


Néhány alapadat a történetről:

  • A történet több mint 3 évig íródott. 2013. február 7-én kezdtük el, és 2016. február 13-án fejeztük be.
  • Összesen 172 A4-es oldal lett wordben. A szavak száma körülbelül 523.000, szóközökkel együtt.
  • A cselekmény 5 hónapig és 15 napig tart. Augusztus elsején kezdődik, és január 15-én, Minseo születésnapján ér véget. (Minseonak a valóságban is akkor van a születésnapja.)
  • A történetet felváltva írtuk, mindig a saját szemszögünkből. Összesen 56 rész lett, ebből Dóri 26 részt írt meg, Minseo pedig 30-at.
  • Összesen körülbelül 31 szereplő volt a történetben (remélhetőleg senkit sem hagytunk ki a felsorolásból):
-     Minseo, Dóri
-     a 12 EXO tag
-     Changmin/Kyuhyun
-     Jiyong/Hyunseung
-     A főnökünk, akit soha nem neveztünk nevén
-     Donghwa, Dongwoo (ikertestvérek, Donghwa a munkatársunk a kávézóban, aki meghal)
-     pultos, Shinwoo, Young Joo (akik megtámadtak minket hazafelé menet, 8. rész)
-     Shinwoo nője (aki majdnem elrabolt minket, 12. rész)
-     egy srác, akit nem neveztünk meg, de a 18-19. részben betört a srácok lakásába
-     Sangsoo (Luhan ismerőse, akinek az a képessége, hogy megtalál másokat)
-     Jong Min, Myung Dae (akik Luhannak visszaadták a képességét, 38. rész)
-     Eunsoo (az új munkatársunk)
-     Lululu (a kislány, akire vigyázunk, Eunsoo lánya)
-     Lee Sooman
-     Hyorin (Hyunseung volt barátnője)



A történet kezdete:

Hogy hogyan pattant ki pont ez az ötlet a fejünkből, arról fogalmunk sincs, mindenesetre arra még pontosan emlékszünk, hogy 2013. február elsején volt nekem (Minseo) szalagavatója. Mivel nem egy városban élünk, sőt, kifejezetten messze lakunk egymástól, így Dóri eljött hozzánk pár napra. Abban a pár napban Dóri mesélt nekem az EXO-ról, mivel akkoriban ő nagy rajongójuk volt, én pedig mindössze néhány számot ismertem tőlük. Mutatott nekem rengeteg dalt, videót, és segített memorizálni a tagokat.
Néhány nappal azután, hogy Dóri hazament, felvetette az ötletet, hogy nem-e írunk közösen egy EXO-s történetet, én pedig igent mondtam. Ezután pedig elkezdődtek az ötletelések, és néhány nap múlva már neki is álltunk a történet megírásának.


Elgépelések, elírások, félreolvasások a történetben:

Mint említettem, Dórival nagyon keveset tudunk személyesen találkozni a távolság miatt, éppen ezért a legtöbb ötletünket facebookon vagy kakaotalkon osztottuk meg. (Ha sikerült találkoznunk, mint például nyaralások alkalmával, akkor valahogy mindig akkor csapott arcon minket az ihlet, amikor boltba mentünk. De tényleg, bármikor máskor akartunk ötletelni, beszélgetni, nem jött össze, csak akkor, ha boltba mentünk. Szóval nyaralásokkor mindig örömmel jeleztük, hogy szívesen bevásárolunk. xD)
Éppen ezért rengetegszer előfordult, hogy valamit elgépeltünk, amikor éppen írtuk a részt, vagy félreolvastunk, amikor átolvastuk azt, amit a másikunk írt. (ilyen bonyolult mondatot se hoztam még össze).
Íme, néhány vicces dolog, amiket időközben feljegyeztünk magunknak:

Csillogtak: csikkantak
Csomagoltam: csummogtam
Kris: Kriszti
Kai: Kati
Baekie: Barkir

"Pillanatok alatt felment bennem a pumpa."
(Mááár megint a pumpa XD) – Minseo.

"- Nem figyel minket senki…- mosolygott rám."
(Ezt majd töröld ki, csak muszáj megosztanom veled… Kezdek skizulni, azt írtam, hogy mosolygott ránk. X”DDD) – Dóri.

"Magamhoz öleltem, és örültem, hogy mindketten épségben vagyunk."
(Én meg a vagyunk helyett írtam vagyokot... XD Ez fordított skizofrénia vagy mi? XD) – Minseo.

"Elengedte a nyakam, és lekevert egy hatalmas pofont."
(És nem fotót, mint ahogy először írtam XDDD) – Dóri.

"- Csodálatos... – sóhajtottam."
(És ha tök büdös a pofám? XD) – Dóri.

"Szemeink tágra nyíltak…"
(Először azt írtam, hogy tátva maradtak X”DD) – Minseo.

"A következő pillanatban a lámpa kialudt, és egy fénylő gömb lebegett Baekhyun tenyerében." (beépített önoltó… xD) – Dóri.

"Tao és Kris üvöltve (neeeem bírooom megírni, mert már a gondolattól is röhögőgörcsöt kaptam XDDDD) rohantak a nappaliba és kezdtek el kardozni." – Minseo.
Na, igen, a részegedős jelenetek megírása élvezetes volt. Akkor nagyon sokat sírtunk a nevetéstől, és folyamatosan kommentálgattunk egymásnak. Emlékszem, én nagyon sokszor tényleg sírva fakadtam, annyira röhögtem, és volt, hogy abba kellett hagynom az írást, annyira nem bírtam mit kezdeni magammal.

"Mi Minseoval csak néztük a pultban álló idegen fiút."
(Azt olvastam, hogy pitbullban XDD) – Minseo.

"- Ne haragudj – nézett mélyen a szemeibe, Dóri arcára pedig még jobban kiült a piros összes árnyalata."
(haha, ez lesz a trilógia 4 része XD Hogy jutnak nekem ilyen hasonlatok az eszembe eme késő esti órákban? De hogy milyen qvajól elröhögcsélek a saját hülyeségeimen… szörnyű vagyok XD És közben a shinee üvölti a fülembe, hogy why so serious? XD) - Minseo.

"Dóri átkulcsolta kezét a fiú tarkóján, és teljesen belesimult az ölelésbe."
(És egész éjjel smároltatoooook *-* nem tudom, hogyan írjam tovább a részt így, hogy Minho rappel a fülembe xD) - Minseo
Na, igen, amikor írás közben zavaró volt a zene… :D

"- Nem gond – simított végig a lány arcán, majd megcsókolta – Gyere, mutatok neked valamit."
(És letolta a gatyáját X”D Jézusom, mi? Miért írok ilyeneket? o.O Úristen, de perverz vagyok most délután xD) – Minseo.

"Mindeközben én Xiuminnal és Chennel szedegettem össze a szétszórt (Clszórt XD) sojus üvegeket…." – Minseo.

"- Ezt magadnak okoztad, nem én nem tudtam megtartani a saját egyensúlyom – nevetett fel jókedvűen, majd végignézett rajtam és kajánul megnyalta az ajkát."
(Először azt írtam, megnyalta az arcát XDD) – Minseo.

"- Lepke? Hol? – ült ki D.O. arcára a rémület, és egyből a háta mögé pillantott."
(Azt írtam véletlenül, hogy a háta mögé lépett. XD Képzeld már el, ahogy D.O. a saját háta mögé lép xD) – Minseo.

"A szívem a torkomban dobogott…"
(Azt írtam, hogy a torkom a szívemben dobogott… hát az durva lenne xD) – Minseo.

"- Nem vagy éhes, gyönyörűm? - kérdeztem, miközben kisimítottam az arcából a haját."
(Füzetben azt írtam, hogy kaját XD Ja, nem, csak annak lehet olvasni xD) – Dóri.




Mielőtt a történet megkapta a végleges címét…

Avagy milyen ötleteink voltak a történetet illetően, és milyen jó, hogy nem ezeknél maradtunk. :D Egyébként az Extraordinaryt egy közös barátnőnk ajánlotta, miután nagy vonalakban Dóri elmesélte neki, miről is fog szólni a történet. Ezúton is ezer köszönet érte.^.^

Minseo: tényleg, a srácok lehetnének ufók, akik az EXO planetről érkeztek XD a kis élienek XD

Dóri: bazd XD énekelheti, hogy *megkeresi*

Minseo: HEY YOU, LITTLE ALIEN!!! XDD

Dóri: igen, azt is XD sájszeeeeee
mindegy, énekelhetik azt, hogy a szomszéd galaxisból jöttek... xDD
meg akartam keresni eredetiben... xDD
                             
Minseo: amúgy a fiúk lehetnének sztriptíz táncosok XD
najó, oké, ez csak vicc volt XD
megártott a magic mike XD
tényleg, lehetne az a cím, hogy Magic Exo XDD

Dóri: nem tudom XD de mindenképp így kellene írni... xD
viszont... most hogy belegondolok... nem biztos, hogy meg tudnám én írni ezt... mert most mit írjak? ültem a színpadnál, egyszer csak egy tangás fenékkel találtam szembe magam... vagy mi? XDD



A pumás-wc kefés ötlet…
Amire biztos sokan kíváncsiak vagytok. Dóri épp megosztotta velem, hogy olvasott egy B.A.P-s történetet, amiben a srácoknak képessége volt… mi is ebből indultunk ki, aztán elszabadult a Pokol.

Dóri:
Zelo láthatatlan, úgy kukkolja a csajokat a budin... XD Youngjae teleportál, amire Kai képes. Gukie tűzet lobbant, ami Channie képessége. Himchan gondolatolvasó, ami a Mamába nincs, de nem is világleigázó képesség. xD Daehyun meg halhatatlan, ami szintén nem világleigázó képesség ><

Minseo:
Hyunseung nem lesz láthatatlan, nem akarom, hogy lásson minket, miközben Tao meg én... khhhm... vécét pucolunk XD

Dóri:
X"DDDDDDDDDD
Taonál a pumpa xDDDD

Minseo:
de amúgy igen xD mondjuk a gondolatolvasás is jó képesség, mert sok információt meg lehet tudni az ellenségről.
A hallhatatlanság is szintén jó, mert bármit tesznek veled, nem halsz meg XD Bár gondolom ha levágják a fejét, nem nő új xD
NEEEEE XD MOST NAGYON FELVISÍTOTTAM XD EZT ELKÉPZELTEM XD
Tényleg, Taonak nem kardja lesz, hanem pumpája XD

Dóri:
X"DDDDDDDDD
Majd ebben is lehetne részeg pillanat... xD és akkor sztriptízelhetnek a fiúk, meg Tao kardozhat mondjuk Kris-el wc pumpával meg wc kefével... xD

Minseo:
okééé, én benne vagyok XD



Sehun kézeltörése
Mert ennek is érdekes története van. Még nagyon régen, Sehunnak az egyik próbán eltört/megsérült a keze, és mi ezt bele akartuk írni a történetbe… Hát ez így nézett ki:

Dóri: Mit kellene írnom a kövi részbe?

Minseo: Uuuhh ... mi volt az utolsó részben? XD

Dóri: Nem tudom XD

Minseo: Jaaa, Channie szülinapja xD Ja, meg el akartuk törni Sehun kezét xD

Dóri: Tééényleg XD Szegény Sehun XD

Minseo: Szerintem Kris törje el úgy, hogy ráb*sz egyet a kezére a wc pumpával xD

Dóri: Dehülyevagy XD

(itt találtuk ki, hogy elmegyünk Jejura kirándulni, ahol Tao eltéved és megbeszélik az apjával a dolgaikat, közben mi meg keressük őket és összefutunk Changminnel meg Jiyonggal)

Minseo: De gonoszként legyenek jelen vagy normális emberekként? Vagy mindkettő xD

Dóri: Szerintem most csak jóként, viszooooont... Történnie kellene valaminek, valami rossznak XD

Minseo: Valami rossz... törjön el Sehun másik keze is xD

Dóri: Jaj, hagyd már szerencsétlen Sehunt X"D

Minseo: Te mondtad, hogy törjük el szerencsétlen kezét xD

Dóri: Az csak vicc volt, na XDD

(Megtárgyaltuk, hogy Changmin és Jiyong nem lehet rossz, ők nem tehetnek semmit, ekkor jött képbe Soofos, vagyis Sooman. Őt egy telefonbeszélgetés alkalmával már kitaláltuk, hogy beleírjuk :D)

Dóri: Viszont... Most az jutott eszembe, hogy akár úgy is lehetne, hogy mondjuk Sehun látja, hogy Soofos kijön a mi szobánkból, és el akarja kapni, és dulakodás közbe töri el a kezét :S Vagy ez így hülyeség? XD

Minseo: Soofos  xDD De amúgy ez jó ötlet, lehet így :D Na, a végén csak eltörjük Sehun kezét xD

Dóri: Ja, csak eltörjük XDD

Minseo: Szegény Sehun... ha ezt tudná.... xD

Dóri: Sehun tuti imádna minket XDDD

Minseo: Sehun eltörné a kezünket, ha ezt látná xDDD

Dóri: Az biztos XD



Ha ezek után is bármiféle kérdés felmerül bennetek, vagy bármire kíváncsiak vagytok még, ne féljetek kérdezni, szívesen válaszolunk mindenre. Reméljük, jól szórakoztatok és köszönjük még egyszer, hogy olvastátok a történetet!^^




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése