2014. április 29., kedd

37. rész



37. rész
*Minseo szemszög*

   Másnap reggel, mikor lementünk Dórival reggelizni, a fiúk már az asztalnál ültek és halkan nevetgéltek. Jó volt őket ilyen vidámnak látni azok után, ami történt. Úgy látszik ez az egész helyzet csak még inkább összekovácsolta a kis csapatunkat.
- Jó reggelt! – köszöntünk hangosan.
- Jó reggelt! – mondták a fiúk is hatalmas vigyorral az arcukon.
   Odasétáltam Taohoz, hátulról megöleltem és egy puszit nyomtam a fejére, majd helyet foglaltam az ölében.
- Mi ez a nyomott fej? – nézett rám aggódva, majd Dórira pillantott, aki hasonlóképpen nézett ki, mint én.
- Áh, semmi csak rosszul aludtam… vagyis aludtunk – karoltam át nyakát, és fejemet fejének döntöttem.
- Merthogy? – simított végig kézfejemen, majd összekulcsolta ujjainkat.
- Kicsim, tegnap horrort néztünk, nem emlékszel? Ilyenkor elég gyakran előfordul, hogy rémálmaink vannak. És most ezt tetőzte az is, hogy még Dóri álmait is láttam – rázott ki a hideg, amint eszembe jutottak a nem túl kellemes emlékfoszlányok.
- Bocsi – húzta el a száját Dóri.
- Áh, nem gond, már régen aludtál, én pedig este nehezebben tudom irányítani a képességem – sóhajtottam fel.
- Majd idővel ezt is megtanulod – mosolygott rám Tao biztatóan, és megcsókolt.
- Mi lenne, ha ma elmennénk valahová ebédelni? – vetette fel az ötletet Kris – Nem árt, ha egy kicsit kimozdulunk azok után, amik történtek. Ha pedig együtt megyünk, nem eshet bajunk.
- Csak mondjátok azt, hogy nem szeretitek a főztömet és kész, nem kell itt célozgatni arra, hogy szarul főzők – jegyezte meg D.O., mire mindannyian felnevettünk.
- Te hülye vagy. A te kajád a legjobb a világon – mondtam neki.
- És akkor az én saját készítésű pizzámmal mi van? – kérdezte felháborodottan Dóri.
- És az én saját készítésű ramenem? – folytatta Baekhyun, és sértődötten nézett ránk, mire mi újból elnevettük magunkat.
- Ja, a te saját készítésű ramened, amihez csak vizet forraltál, nem?
- Igen is, ehhez nagy tehetség kell! – hisztizett továbbra is, mi pedig már a könnyeinket törölgettük.
- Jól, van, Baekie, csituljá'! – simogatta meg a fejét Dóri, mint egy kiskutyát.
- Visszatérve Kris ötletéhez, nekem tetszik, tőlem mehetünk - csillantak fel Xiumin szemei.

*

   Nem sokkal dél után sikerült a tizennégy fős társaságnak elindulnia. Úgy döntöttünk, gyalog megyünk, mert ki tudja, mikor lesz erre legközelebb lehetőségünk. Biztosak voltunk abban, hogy nem támadnak ránk ismét, hisz nem csak a mi csapatunkat érte megrázkódtatás, hanem az övékét is. Újabb tervet kell kieszelniük ellenünk, ami nem születik meg néhány nap alatt.
   Akármerre mentünk, az utca tőlünk zengett. A hangos nevetés szinte betöltötte az egész várost, és most az egyszer nem érdekelt, hogy mennyi megvető pillantást kaptunk a többi embertől. Boldogok voltunk, és ha néhány órára is, de magunk mögött hagyhattuk a problémákat. A neheze még csak ezután jön, ezzel mindannyian tisztában voltunk, éppen ezért akartuk kihasználni azt a kevés időt, ami megadatott.
- Jobban vagy? – karolta át Tao a derekam.
- Persze – mosolyogtam rá.
- Fejed nem fáj?
- Nem – néztem rá – Aranyos vagy, hogy így aggódsz értem.
   Tao erre csak megeresztett egy vigyort, majd megcsókolt.
- És te… hogy vagy? – kérdeztem meg kissé félve.
- Mire gondolsz?
- Tudod te nagyon jól. Az apukádra… Biztos, hogy nem akarsz vele kibékülni? Mármint persze, megértem, hogy dühös vagy rá, amiért elhagyott, és valóban nem volt a legjobb megoldás a menekülés, de ugyanakkor te is megértheted, hogy mérhetetlen félelem gyűlt össze benne. Nem akarta, hogy ugyanazt éld át, amit ő gyerekkorában. Csak óvni akart, és fogalma sem volt, mi lenne a helyes.
- Tudom, csak… akkor is… nagyon rossz volt… Nem kellett volna így lennie… Nem tudom, hogyan bocsássak meg neki. Nekem… időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat.
- Persze, ez természetes és rengeteg időd lesz átgondolni mindent. A te döntésed, hogy kibékülsz vele avagy sem. Én csak azt mondom, hogy gondold bele magad a helyzetébe, hogy nézd meg az ő oldaláról is a dolgokat. Nem más nő miatt hagyott el titeket, hanem azért, hogy ne éld ugyanazt át, amit ő. Az apukád szeret téged, mindig is szeretett és ez sosem fog változni. És te is, valahol a szíved legmélyén így érzel iránta. Ő az apád, és bármit is tett, ezen nem fogsz tudni változtatni.
- Tudom, tudom, persze, csak nagyon nehéz. Túlságosan felkavart az, hogy most láttam őt. Nem tudom, mi lesz ezekután, össze vagyok zavarodva – sóhajtott fel keserűen. Megfogtam a kezét, majd megszorítottam és magamhoz öleltem.
- Túl leszel ezen is, és bárhogy is döntesz, én mindig melletted leszek – suttogtam a fülébe, majd elengedtem és rámosolyogtam.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem, nem is tudom, mi lenne velem nélküled – simított végig arcomon, és megcsókolt.
- Na, fiatalok, ne maradjatok le! Otthon is tudtok romantikázni! – kiáltott nekünk Chen, majd odajött mögénk, és elkezdett lökdösni, hogy haladjunk.
   Hamarosan megérkeztünk egy kisebb étterembe, ahová pont befértünk mindannyian. Összetologattuk az asztalokat, így senkinek nem kellett külön ülnie. Biztos nagyon szerethettek minket a pincérek.
   Rendeltünk magunknak ebédet, majd nekiálltunk enni, ami kissé elhúzódott. Rengeteget kacagtunk akkor is, Dórinak sikerült is majdnem megfulladnia, amikor félrenyelte a Kimchit. A pincérek és a többi vendég csak rosszallóan pillantottak felénk, és az orruk alatt morogtak. Hála Chanyeol jó hallásának, mindig közvetített, éppen ki mit gondol rólunk, amit természetesen kiparodizáltunk, Xiumin pedig mindig azzal fenyegetőzött, hogy beléjük fagyasztja a szót.
- Na, én gyorsan elfutok wc-re, mielőtt hozzák a desszertet – ugrott fel az asztaltól Tao.
- Nem csodálom, amennyit ettél meg ittál… - forgatta meg a szemeit Dóri – Előre sajnállak, Minseo, te egész életedben nem fogsz mást csinálni, mint a konyhában rostokolni, hogy az uradnak kaját főzz.
- Én is ettől tartok – sóhajtottam fel drámaian.
- Hé! Ez nem igaz! Néha majd ágytornára is befogom – eresztett meg egy perverz vigyort Tao.
- Óh, hogyne! Mert nekem arra lesz majd még energiám, nem?
- Neked nem kell semmit csinálnod, majd én teszem, amit tenni kell.
- Inkább menj pisilni, oké? Különben is, majd befogom D.O.-t, ő lesz a szakácsunk – paskolgattam meg a mellettem ülő fiú vállát.
- Én ebben nem akarok részt venni. Nem miattad, Minseo, de mi van, ha lerészegedik az az ökör, és engem erőszakol meg? – kérdezte halálosan komoly arccal, hatalmas, rémült szemekkel, mire elkezdtünk nevetni.
- Ne aggódj, gumit fog húzni magára – mondta röhögve Luhan, mire olyan szinten felnyerítettünk, hogy Sehun levert a könyökével egy poharat.
   Miután kinevettük magunkat, megpróbáltunk komolyságot erőltetni magunkra, még mielőtt kidobnak az étteremből. Azonban ez nem tartott sokáig, mert hirtelen ismét elkezdtem olyan szinten nevetni, hogy majdnem beestem az asztal alá.
- Mi a baj, miről maradtunk le? – kérdezte értetlenül Suho, és nagyokat pislogva nézett hol rám, hol pedig a többiekre.
- Na, Minseo, mit láttál, amin ennyire kell nevetned? – kérdezte Dóri, és megbökdösött a lábával.
- Én, én… - próbáltam valami érthetőt kinyögni, kevés sikerrel.
- Na! Minseo! – kiáltottak rám a többiek, akik azon kezdtek el nevetni, ahogy én szenvedek.
- Csak Tao… Tao… - törölgettem a szemeimet.
- Mi van Taoval? – néztek többen is a mosdók irányába, ahol azonban az említettet nem látták.
- Tao beszorult a wc-be… - nyögtem ki nagy nehezen, mire a többiek először értetlenül tekintettek egymásra, majd ők is ugyanolyan röhögésben törtek ki. – Valaki menjen és segítsen már neki, mert két perce azt hallgatom, hogy szitkozódik magában és rángatja azt a kurva ajtót.
   Baekhyun és Kris egymást támogatva indultak el a mosdók irányába, majd újabb percek elteltével hárman tértek vissza.
- Ez tökre nem vicces, tudjátok, hogy bepánikoltam? – duzzogott Tao, miután be lett avatva, hogy mindenki tudja, mi történt vele. – És ha leharapja a kukimat a klotyómanó?
- Akkor nem tudod megerőszakolni D.O.-t! – kiabálta Kai, amin megint jót nevettünk.
- Emberek, egy picit halkabban, hív a főnök! – intette csendre a társaságot Dóri, mi pedig egyből csendben maradtunk. – Haló? Igen, én vagyok. Tényleg? Ez nagyszerű. Mikor tudunk menni? Ma délután? Biztos? Rendben, akkor máris indulunk. Viszonthallásra.
- Na, mit mondott? – kérdeztük szinte egyszerre.
- Azt mondta, sikerült felvennie Jong Minnel a kapcsolatot és sikerült megtalálni azt az ismerősét, aki tud nekünk segíteni. Ma délutánra lebeszélt nekünk egy találkozót vele.
- Na, ez nagyszerű! Akkor menjünk! – pattant fel egyből Luhan.
- Mindannyian? Nem leszünk túl sokan? – kérdezte Tao, és ahogy ránéztem, láttam szemében a kétségbeesettséget.
- Igaza van – értettem vele egyet, hogy még véletlenül se tűnjön fel senkinek, hogy Tao nem akar találkozni a főnökkel. – Tényleg nem kéne ennyi embernek egyszerre odacsődülnie. Meg nekem megint fáj a fejem, szóval én szerintem hazamegyek Taoval.
- Rendben. Tényleg túl sokan lennénk. Akkor ki jön még, és mi marad? – kérdezte Dóri.
- Én megyek! – jelentkezett Baekhyun – Meg Lay és Luhan is jön.
- Meg én is! – mondta egyszerre Chanyeol és Sehun.
- Oké, akkor szerintem ennyien elegek leszünk. Akkor majd otthon találkozunk, srácok – állt fel az asztaltól Lay is.
- Mindenképp. És sok sikert! Bármi van, hívjatok és tájékoztassatok folyamatosan, hogy mi történik – veregette meg Luhan és Lay vállát Suho – Legyetek erősek!
- Köszi.

   Kifizettük az ebédet, majd a társaságunk kettévált: Dóriék balra, mi jobbra indultunk el. Rettenetesen féltem, hogy vajon sikerülni fog-e Luhannak visszaadni a képességet, mert ezzel kapcsolatban baromi rossz előérzetem volt…

2014. április 24., csütörtök

36. rész




36. rész
*Dóri szemszög*

- Tao… Tao a fiam…
  Döbbenten meredtem a főnökre.
- Hogy micsoda?
- Jól hallottad… Tao az én fiam…
- De, ez… Úristen…- teljesen lesokkolt, amit hallottam.
- A második házasságomból született… Miyounggal nagyon boldogok voltuk, nagyon örültünk Tao érkezésének. De amikor megtudtam, hogy Taonak is lesz képessége, megijedtem… Féltem, hogy gyűlölni fog azért, mert miattam nem lehet normális élete… Elhagytam őt és az édesanyját.
- És a lányai? Nekik is…
- Nem, nekik nincs… Ők igazából nem a gyermekeim… De sajátomként szeretem őket!
- Azt mondta, hogy a második házassága gyermeke Tao… Mi történt az első házasságával?- kérdeztem, miközben próbáltam feldolgozni a hallottakat.
- Ott két fiam született… Mindketten kaptak képességet…
- És inkább elmenekült…- suttogtam.
- Igen- hajtotta le szomorúan a fejét- Tudom, hogy most elítélsz, de… Nem kívánhattam olyan gyerekkort a fiaimnak, mint ami nekem volt!
- Miért?
- Édesapámnak is volt képessége… Nekem is miatta van… Tönkretette a gyerekkoromat, és úgy nőttem fel, hogy mindennél jobban gyűlöltem őt… Nem ilyen életet akartam a fiaimnak…
- Inkább úgy nőtt fel, hogy azért utálta önt, mert magára hagyta!
- De legalább nem láttam, ahogy gyermekként szenved!- nézett rám könnyes szemekkel- Nem hagytam őket magukra… A legjobb barátom… mindenben segített nekik…
- Próbált velük kapcsolatba lépni?- kérdeztem.
- Igen, de nem kíváncsiak rám…- törölgette a szemét- Viszont… Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek… De… Nagyon szépen kérlek, ne mondd el senkinek! Minseo meg fogja tudni a gondolataidból, de nem mondjatok senkinek semmit.
- Rendben!
   Még egyszer megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon, elköszöntem tőle és bementem a többiekhez.
- Minden oké?- kérdezte Luhan.
- Persze!- erőltettem mosolyt az arcomra- Viszont… Nem érzem magam jól… Ledőlök egy picit…
- Felmenjek veled?- karolta át a derekam Baekhyun.
- Nem… Egyedül szeretnék lenni egy kicsit…- simítottam végig az arcán.
   Adott egy puszit a homlokomra és elengedett. Felmentem a Minseoval közös szobánkba, leültem az ágyra és utat engedtem a könnyeimnek. Túl sok volt ez nekem mára… Így már érthető Tao viselkedése a főnökkel szemben. Láttam magam előtt egy pici fiúcskát, akinek szüksége lenne az apukájára, de nincs mellette…
- Dóri…- nyitott be Minseo- Ez komoly?
   Nem tudtam megszólalni a sírástól, így végiggondoltam azt, amit a főnökkel beszélgettem, tudtam, hogy Min hallja a gondolataimat. Barátnőm leült mellém, és könnyes szemekkel hallgatta végig a gondolataimat, miközben nyugtatóan simogatta a hátam.
- Komolyan, mi jöhet még ezután?- sírtam- Kiderül, hogy Eunsoonak is van képessége, és ő is meg akar minket ölni, vagy mi? Miért nem lehet normális, nyugodt életünk? Miért?
- Shhh, kérlek, nyugodj meg!- ölelt magához Minseo.
   Éreztem, hogy a tegnap délutáni és a ma reggeli sokk elhatalmasodik rajtam. Zokogva bújtam Minseo ölelésébe.
- Tudja Tao, hogy miért hagyta el az apja?- kérdezte Minseo, miután egy kicsit megnyugodtam.
- Azért, hogy találkozzon egy újabb nőcskével, akivel majd boldogabb élete lesz- köpte mérgesen Tao az ajtóban állva.
- Egyáltalán nem erről van szó…- mondtam.
- Bevetted a szívszorító meséjét, hogy azért hagyott ott, mert megijedt, hogy utálni fogom? Ugyan, kérlek…
- Honnan veszed, hogy nem ez a valódi oka annak, hogy- kezdtem bele a mondatomba, de Tao félbeszakított.
- És ő honnan veszi, hogy utáltam volna?- kiabálta Tao- Szükségem lett volna rá… Kibaszottul szükségem!
 Láttam Taon, hogy most nem a gonosz énje miatt ilyen… valóban dühös volt a főnökre.
 - Azt mondta, megpróbált kapcsolatba lépni veled… Akkor elmondtad neki, hogy szükséged lett volna rá?
- Nem, mivel amikor megkeresett, otthagytam…- ült le az ágyra Tao- Azok után, hogy 5 évesen magamra hagyott, nekem nincs rá szükségem… Nekem nincs apám!
Tao gyűlölködő szemei könnytől csillogtak.
- Beszéltél már erről valakinek?- kérdezte Minseo, miközben végigsimított a fiú hátán.
- Nem…- hajtott le a fejét Tao, miközben utat tört magának az első könnycsepp.
- Mi meghallgatunk, ha szeretnéd…- mondtam.
- De, én…- Tao hangja megremegett.
- Ha kibeszéled magadból, neked is jobb lesz!- szorította meg a kezét Minseo.
- Én… 5 éves voltam, amikor elhagyott minket… Ő nem csak az apukám volt, hanem a legjobb barátom. Nagyon rossz volt anyát olyan állapotba látni… Egy idő után úgy viselkedtem, mintha apa meghalt volna… Nem utáltam a képességem miatt… Egyáltalán nem… Egyszerűen csak szükségem lett volna rá…- szipogott.
   Taoból megállíthatatlanul ömlöttek a szavak és a könnyek. Minseoval csendben hallgattuk, én többször megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon.
- Köszönöm, hogy meghallgattatok!- törölgette a szemeit Tao.
- Ugyan!- ölelte meg Minseo- Jobb lett tőle, nem?
- Igen, jobb!- bólintott mosolyogva- De kérlek titeket, ne mondjátok el a többieknek!
- Nem fogjuk!- mondtuk kórusba Minnel.
   Egy halk kopogás szakította meg a beszélgetésünket.
- Tessék?
- Öhm…- dugta be a fejét Kai- Nem zavarok?
- Nem, gyere csak be!- mondta mosolyogva Minseo.
- Minden oké?- nézett rám és Taora, mivel eléggé látszott rajtunk, hogy kibőgtük a szemünket.
- Persze, csak lelkiztünk egy kicsit!-mosolyogtam.
- Tao is?- csodálkozott Kai.
- Igen, én is- bólintott- Tudod, nem vagyok pszichopata, érzékelten állat… Na jó, néha…- kuncogott.
- Igaz- nevetett Kai is- Igazából azért jöttem, mert a fiúkkal tervezünk egyet filmezni, és szeretném megkérdezni, hogy csatlakoznátok-e hozzánk?
- Persze!- vágtuk rá egyszerre.
- Akkor gyertek!- Kai.
   Mind a négyen lementünk a nappaliba, ahol a többiek épp a popcornon vitatkoztak.
- Mit nézünk?- huppantam le Baekhyun és Chanyeol közé.
- Tao… Te sírtál?- kérdezte Suho.
- Igen! Csajokkal lelkiztünk egy kicsit… Szóval mit nézünk?- vett egy marék kukoricát a D.O. ölében lévő tálból.
- Horrorra gondoltunk…- Chen.
- Hajajj… Nem elég horror így is az életünk?- Minseo.
- Választék?- Tao.
- Fűrész?- Sehun.
- Csak azt a csavarospofájú triciklis izét ne…- mondtam- Én azon a filmen nem csak félek, de hányok is!
A fiúk felnevettek.
- Kör?- Luhan.
- Szamcsi sem kell- Minseo
- Sziklák szeme?- Xiumin.
- Sírtam már eleget- én.
- Tükrök?- Kris.
- Egyszer elég volt, elég ideig féltem már a tükröktől- Minseo.
- Menekülj!?- Kai.
- Akkor én menekülök!- én.
- Rettegés háza?- D.O.
- Attól még mindig rettegek!- mondtuk egyszerre Minseoval.
   A fiúk megint csak nevettek.
- Túlvilág szülötte?- Lay.
- Nem- mondtuk Minseoval egyszerre.
- Paranormal Activity?- Chanyeol.
- Kizárt!- Minseo és én.
- Az ördög benned lakozik?- Baekhyun.
- Bennem aztán ne lakozzon!- mondtam.
- Védtelen gyermek?- Suho.
- Esélytelen!- Minseoval egyszerre.
- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy nem akartok horrort nézni?- kérdezte Tao.
- Öhm… De, lehet- nevettünk.
- Utolsó lehetőségként… Ismeretlen hívás?- Chen.
- Na jó, ha annyira horror filmet szeretnétek nézni, akkor legyen ez!- mondtam- Előre is bocsánat, ha halláskárosultak lesztek- néztem Baekiere és Channiera.
   Chen betette a filmet, mindenki elhelyezkedett, és nekiálltunk. Mondanom sem kell, hogy Minseoval jó néhányszor megugrottunk, és felsikítottunk. A fiúk csak nevettek rajtunk, de volt egy rész, ahol Minseo olyan hirtelen sikított fel, hogy Tao megijedt és a lánnyal együtt sikított. Meg kellett állítanunk a filmet, hogy ne maradjunk le semmi érdekesről a nevetéstől. A film legvégén is sikítottunk egy hatalmasat, amin a fiúk megint csak nevettek.
- Komolyan, inkább néztük volna meg a Meneküljt, vagy mit tudom én, de ez…- bújtam Baekhyunhoz.
- Még megnézhetjük!- Kai.
- Nincs az az Isten!- mondta Minseo.
  Beszélgettünk még egy keveset, majd szép lassan mindenki elszállingózott aludni.


2014. április 16., szerda

35. rész




35. rész
*Dóri szemszög*

- Benned van- mutatott Layre a fiú- Nálad van most Luhan képessége.
   Csend telepedett a nappalira. Mindenki hatalmas szemekkel meredt Chenre, Luhanra és Layre.
- Ez biztos?- kérdezte Suho.
- Neeem, ez csak valami félreértés lehet- nézett ránk rémülten Lay- Miért lenne nálam Luhan képessége? Nem én öltem meg… Nem én voltam…
- Tegyünk egy próbát!- mondta Luhan- Rettenetesen szomjas vagyok… Képzelj el a kezedben egy pohár narancslevet…
- Én erre nem vagyok képes!- Lay egyre kétségbeesettebben.
- Csak próbáld meg!- biztatta Luhan.
   Lay elmélyülten bámulni kezdte a kezét, amibe nem sokkal később megjelent egy pohár narancslé.
- Nem, ez nem lehet…- nézett ránk könnyes szemekkel- Miért én kaptam meg Luhan képességét? Nekem nem kell, én… Én nem… Nem akarok meghalni!- tört ki belőle a sírás.
- Hééé…- simítottam végig a hátán- Már miért kellene meghalnod?
- Hogy Luhan visszakapja a képességét!- sírta.
- Nem foglak megölni- fogta meg Lulu barátja kezét- Tudom, hogy nem önszántadból vetted el tőlem, sőt, ha te nem küzdesz értem, én már rég nem lennék… Nem lehetek elég hálás azért, amit értem tettél…
- De hát a képességed!?- kiabálta sírva Lay- Nem fogom tudni kezelni, nem megy, én…
- Lay, kérlek, nyugodj meg!- fogtam meg az arcát.
   Lay szép lassan abbahagyta a sírást.
- Beszélnünk kellene a főnökkel…- mondta Minseo- Hátha ő tud valami megoldást erre, ami nem Yixing megölése…
- Rendben, induljunk!- ugrott fel Luhan és Lay.
- Felejtsétek is el, hogy ti kiteszitek a lábatokat most ebből a házból!- ripakodott rájuk Kris- Most azonnal visszafekszetek mindketten pihenni!
- De hát…- kezdtek volna tiltakozni.
- Nem muszáj mindig nekünk menni… Most őt hívjuk ide!- hozta be a konyhából a mobilját Min. Beszélt a főnökkel, aki negyed óra múlva már az ajtónkon kopogott.
- Jó napot!- köszöntünk neki, amikor belépett a nappaliba.
- Sziasztok!- nézett körbe, majd megakadt a szeme Luhan és Lay véres ruháin- Úristen, veletek meg mi történt?
- Emiatt hívtuk ide- szólalt meg Minseo- Van egy kis problémánk…
- Dórit, Luhant és Layt tegnap megtámadták, és…- Baekhyun.
- Luhant… Luhant hasba szúrták, és… Meghalt, de… de Lay megmentette- még mindig láttam magam előtt Luhan élettelen testét, és a semmibe meredő szemeit.
- Viszont, mivel meghalt…- folytatta Chen.
- Elvesztette a képességét- fejezte be a főnök Chen mondatát.
   Megint csend telepedett a nappalira. A főnök gondolkodva nézte a fiúkat.
- Hozzád került a képessége, igaz?- intézte Layhez a szavait.
- Igen, de én…- kezdett bele Lay.
- Tudom, hogy nem akartad elvenni tőle- legyintett a főnök- Mindhárman jól vagytok?
- Igen!- mondtuk egyszerre.
- Azért hívtuk ide, hogy megkérdezzük… Tud nekünk segíteni, hogy visszakaphassam a képességem?- Luhan.
- Még régebben az egyik nagyon kedves barátom hasonlóan járt, mint ti… Csak őt nem megölték, hanem balesetet szenvedett a barátnőjével. Jong Min meghalt, a mentősök élesztették újra. Mivel a barátnője küzdött az életéért a mentősök érkezéséig, ezért ő kapta meg Jong Min képességét.
- És neki alapból volt képessége, vagy csak Jong Miné?- kérdezte Chanyeol.
- Volt neki, ha jól emlékszem hasonló, mint Dórié...
- Tényleg?- néztem csodálkozva a főnökre.
- Igen, de nem vagyok benne biztos…
Na mindegy, a lényeg az, hogy Jong Min bátyja ismert egy embert, akinek az a képessége, hogy egy képességet másnak adhasson. Viszont ő csak ilyen esetekben volt hajlandó használni az erejét.
- Tudja, hogy hol van most ez az ember?- kérdezte Lay.
- Én sajnos nem, de felveszem a kapcsolatot Jong Minnel, tudni fogja. Viszont… Mi történt pontosan?- nézett körbe a főnök.
- Én… én azt hiszem, most inkább kimegyek…- hátráltam az ajtó felé.
- Minden oké?- nézett aggódva Baekhyun.
- Persze, csak… Nem szeretném újra hallani… Nem szeretném újra átélni…
- Kimenjek veled?- Baekie.
- Nem kell… Jól vagyok…
   Úgy döntöttem, hogy a konyhába megyek, és iszom egy kis narancslevet, miközben próbálom elterelni a figyelmem arról, amiről a nappaliba beszélgetnek. Arra számítottam, hogy egyedül leszek a konyhában, de legnagyobb meglepetésemre Taot találtam ott.
- Hát te mikor sunnyogtál ki?- kérdeztem csodálkozva.
- Már egy ideje itt vagyok- mosolygott.
- Miért jöttél ki?- ültem le mellé.
- Túl sokan voltunk a nappaliba, és úgy éreztem nagyon gonosz hangulatba vagyok… És te?
- Megkérdezte a főnök, hogy mi történt tegnap, és… Nem szeretném még egyszer hallani, mert akkor… Látom magam előtt az egészet, és... nem akarom…
- Azért jól vagy?- Tao szemében láttam a törődést.
- Igen, csak szeretném elfelejteni ezt az egészet- bólintottam mosolyogva.
   Egy kis ideig csendben kortyolgattuk az üdítőnket, de én végig egy kérdésen gondolkodtam.
- Amúgy… Miért van az, hogy akárhányszor jön a főnök, vagy mi megyünk hozzá, te menekülsz? Múltkor is, amikor véletlenül összefutottál vele, olyan ideges lettél… Olyan, mintha kerülnéd…
- Talán mert tényleg kerülöm!- mondta bunkón Tao.
- Miért?- kérdeztem kíváncsian.
- Nem teljesen mindegy neked, te kotnyeles liba!- kiabált ingerülten.
- Hé, Tao! Nyugodj meg!- simítottam végig az arcán. Láttam, hogy most a gonosz énje próbál rajta felülkerekedni.
- Én… Ne haragudj!- nézett rám kétségbeesetten.
- Mi történt?- futott be rémülten Baekhyun és Kris.
- Minden rendben van, csak Tao gonosz énje úgy döntött, hogy régen mutatkozott- nyugtattam meg a fiúkat.
- Nem bántott?- ölelt meg Baekhyun.
- Nem, egy ujjal sem ért hozzám.
- Ne haragudjatok!- hajtotta le szomorúan a fejét Tao.
- Ugyan. Nem történt semmi, és különben is azért vagyunk, hogy segítsünk neked. Hallod?- nyúltam az álla alá, hogy a szemembe nézzen- Ne emészd magad emiatt…
- Mi történt?- jött be Minseo is.
- Nem történt semmi- mosolyogtam rá.
- De ha nincs képességed, történhetett volna…- Tao.
- Kérlek, fejezd be az önmarcangolást!- fogtam meg a kezét, hogy megint megnyugtassam. Minseo odajött hozzánk, és megölelte Taot.
- A főnök?- kérdeztem.
- Luhannal és Layel beszélget- Minseo.
- Mindjárt jövök- engedtem el Tao kezét.
   Visszamentem a nappaliba, ahol a főnök épp Luhant biztatta, hogy vissza fogja kapni a képességét.
- Beszélhetek önnel?- léptem a főnök mellé.
- Persze, hallgatlak!- mosolygott.
- Öhm… négyszemközt…
- Óh… Rendben! Merre menjünk?
- Mondjuk az udvarra?
- Rendben!- kelt fel a fotelből.
- Dóri… Valami baj van?- nézett aggódva Lay.
- Nem, minden oké!- mosolyogtam rá.
   Kimentünk az udvarra és leültünk a függőágyra.
- Miben segíthetek?- nézett rám kedvesen mosolyogva.
- Szeretnék kérdezni valamit, de szeretném, ha őszintén válaszolna…
- Ez nagyon komolyan hangzik… Mondjad csak!
- Honnan ismeri Taot?- kérdeztem.
- Taot? Ismernem kellene?- látszott rajta, hogy nem őszinte.
- Uram! Tao folyamatosan kerüli önt, múltkor, amikor véletlenül összefutottak, Tao nagyon ideges volt… Egyértelmű, hogy ismerik egymást… Honnan?
- Én… én…
- Uram…- fogtam meg a kezét.
- Tao… Tao a fiam…