2014. december 24., szerda

40. rész

Sziasztok!
Amint látjátok, visszatértünk.
Sajnáljuk, hogy ennyire elhúzódott ez az egész szünet és hogy ilyen sokáig nem jelentkeztünk, de továbbra is csak azt tudjuk mondani, hogy a munka és a suli és a magánélet és minden más. Tényleg volt, amikor jó egy hónapig egyikünk sem írt folytatást, mert egyszerűen nem volt rá időnk.
Mindenesetre a történetet lassan befejezzük, most már csak néhány rész és a végére érünk, de ti ne aggódjatok, nektek azért még jópár rész hátra van.;)
Mit is kéne mondanunk? Emlékeztek még a történetre, ugye? Ha nem, mindenképp olvassatok bele az utolsó pár részbe, hogy felfrissüljön az emlékezetetek.
És ezúton is szeretnénk minden Kedves Olvasónknak Boldog Karácsonyt kívánni! Reméljük, ez a visszatérés megfelelő ajándék volt számotokra! ^^
Most már nincs más hátra, mint előre!
Jöjjön a várva várt folytatás, jó szórakozást hozzá! :P

Dóri &Minseo




40. rész
*Minseo szemszög*

A sok keresgélésnek hála találtunk egy megfelelő szállást, sikeresen le is foglaltuk tizennégy fő részére, és volt akkora szerencsénk, hogy már másnap mehettünk is. Éppen ezért már kora reggel fent voltunk, gyorsan összepakoltunk néhány ruhát meg a legfontosabb tisztasági dolgainkat, bepakoltunk az autókba, és már úton is voltunk. Alig egy órára volt tőlünk a szállás, Szöul szélén, ahol a környék sokkal nyugodtabb volt, mint ahol mi éltünk.
Dél környékén már meg is érkeztünk, és átvehettük a szobákat. Összesen négyet foglaltunk le: Suho, Xiumin, D.O. és Chanyeol az egyikbe ment, Tao, Baekhyun, Lay és Luhan a második szobát kapta, Kris, Chen, Sehun és Kai a harmadik szobát vette birtokba, Dórival ketten pedig a negyedik szobán osztozkodtunk.
Egy gyors ebéd után, amit még otthon dobtunk össze, a fiúk átöltöztek fürdőruhába és már be is támadták a medencét, mi pedig Dórival előtte egy jó kis masszásra mentünk. Erre volt szükségünk, a csontjaink csak úgy ropogtak, ahogy kimasszírozták belőlük a görcsöt. Amennyit robotoltunk és amennyit stresszeltünk manapság, iszonyatosan jól esett ez a kényeztetés. Szerintem el is aludhattunk közben, mert arra keltem, hogy csörög a telefonom a fejem mellett. Tao volt az, és arról érdeklődött, mikor csatlakozunk hozzájuk, így akarva-akaratlanul, de Dórival mi is lementünk a medencéhez.
- Te… - álltam meg hirtelen a lépcsőn lefelé menet, barátnőm pedig érdeklődve emelte rám tekintetét – Én most fogom életemben először Taot félmeztelenül látni?
- Öhm… Ha nem maradtam le semmiről, akkor igen. De… én meg Baekhyunt fogom… meg... úristen, mind a tizenkét fiú egy szál fürdőruhában van odalent! – döbbent meg Dóri is, és zavartan, kissé ijedten néztünk össze – Én le nem megyek oda!
- Jézusom, ne is mond. Tizenkét, izmos felsőtestű fiú… mi komolyan gondoltuk ezt a wellnesst?
- Nem tudom, de bakker… Ők se láttak még minket bikiniben!
- Basszus, tényleg! – kaptam a fejemhez, majd zavaromban gyorsan magamra csavartam a törölközőmet – Most mit csináljunk? Én… rettenetesen zavarban vagyok.
Nem tudom, hány percig állhattunk a lépcsőn, és tanakodhattunk kétségbeesetten arról, hogyan vágjuk ki magunkat a helyzetből, de igen sok idő eltelhetett, ugyanis másodszor is megcsörrent a telefonom. Szintén Tao volt, így muszáj volt lassan megindulnunk lefelé.
- Én még életemben nem paráztam ennyire semmitől sem – karolt belém Dóri – Nem mondhatjuk azt, hogy… elkapott minket a klotyómanó és fogságban tart?
- De hülye vagy – nevettem fel rajta – Essünk túl ezen, aztán majd… valahogy… ki tudja, lehet tök hájasak és akkor majd kiröhöghetjük őket.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal értünk le a földszintre, ahol a medence volt. Mikor beléptünk, egyből meghallottuk a fiúk üvöltéseit, ahogy épp vízicsatáztak és a vesztes páros a vízbe csapódott. Ahogy láttam, rajtuk kívül más vendégek nem tartózkodtak itt, nyilván a hangoskodásukkal elüldözték őket.
- A terv a következő – mondtam az ajtóban állva – Rohamléptekkel becélozzuk azt a két ágyat, amire ráülhetünk, normálisan magunkra csavarjuk a törölközőket és gond egy szál se. Na, mehetünk? – vázoltam fel újból a megállapodásunkat, majd egy bólintás kíséretében megindultunk befelé.
- Úh, nézzétek, micsoda bombázók jönnek errefelé! – Tao hangja visszhangot vert a hirtelen támadt csendben, és az összes fiú egyből felénk kapta a fejét. Dórival mindketten teljesen elpirultunk, de csak mosolyogva odaintettünk nekik, és céltudatosan haladtunk előre.
- Mi tartott ennyi ideig? Azt hittük, beragadtatok a wc-be, mint múltkor Tao! – nevetett fel Baekhyun, mire Tao egy adag vizet fröcskölt az arcába.
- Mondtam én, hogy jó ötlet lett volna a klotyómanós sztori – súgta a fülembe Dóri, mire megint felkuncogtam.
Már majdnem odaértünk a két napozóágyhoz, amit birtokba akartunk venni, amikor hirtelen Baekhyun és Tao kimásztak a medencéből és üvöltve megindultak felénk. Fel se fogtuk, mi történik, már csak arra eszméltünk, hogy a két srác a karjukba kap, és velünk együtt visszaugranak a vízbe.
Nagyokat prüszkölve jöttem fel a víz felszínére és töröltem meg szemeimet, hogy lássak is valamit. Az összes fiú majd megfulladt a nevetéstől, én pedig gyilkos szemekkel néztem az előttem álló fekete hajúra.
- Te, ott! – böktem Taora – Te mától halott ember vagy! – indultam meg felé, és közben elkezdtem pacsálni a vizet. Tao röhögve kezdett el menekülni, de utolértem, és a hátára ugorva a víz alá nyomtam a fejét.
- Akkora barmok vagytok! – hallottam meg Dórit kiabálni, majd nevetni. Baekhyun próbált közeledni felé és megölelni, de Dóri is az én módszeremet alkalmazva, elkezdte őt fröcskölni – Ezt még nagyon meg fogod bánni!
Ezután Dórival vagy egy órát bent voltunk a vízben, és nem bántuk meg, hogy a fiúk végül beledobtak. Így legalább elmúlt a zavarunk, és jókat nevethettünk, ahogy egymást cukkolják a többiek. Miután teljesen kifárasztottuk magunkat, mégiscsak kifeküdtünk pihenni és a háttérből néztük, ahogy elökörködnek.
- Azért… huh… szép a kilátás – vigyorodott el Dóri, miközben tekintetét mindvégig a fiúkon legeltette.
- De még mennyire, hogy az… Azok a felsőtestek…
- Meg a feszes fenék némelyiküknél…
- Meg a… khm…
- Perverz barom! – röhögött fel – De egyetértek.
- Túlságosan jól érzem most magam. Bár sose érne véget ez a szép pillanat – sóhajtottam fel.
- JAKUZZI! – kiáltott fel hirtelen Kris, amit a többiek részéről egy hatalmas sikítás követett és mindenki megindult kifelé.
- Fúúj, Kris, ne fingd már tele a vizet! – ordította Sehun és igyekezett minél messzebb kerülni barátjától.
- Menjetek a francba, én csak jót akartam nektek – vágta be a sértődöttet Kris, mire Kai hozzávágott egy labdát.
- Na, én aszem csatlakozom a lányokhoz – mászott ki a medencéből Luhan, akit Lay, Xiumin és Baekhyun is követett.
- Én is jövök, várjatok meg! – kiáltotta Tao.
- Csak szeretnél, édes! – pattantam fel hirtelen az ágyról, és miközben Tao épp ki akart mászni, én azzal a lendülettel visszalöktem őt a vízbe. – Fulladj meg Kris gázaiban!
- Hé, ezt most miért? – nézett rám nagy szemekkel, és újabb kísérletet tett, de megint visszalöktem – Na mááár! Ez nem ér! – kezdett el hisztizni, és harmadszor is megpróbált kijönni, sikertelenül.
Én csak nyelvet öltöttem és jót nevettem rajta, ám amikor negyedszer esett vissza, akkor elkapta a csuklómat, és magával rántott a vízbe.
- Így jár az, aki cseszeget másokat – vigyorodott el, mire csak szúrósan néztem rá.
- Bekaphatod a kukimat – vágtam be most én a sértődöttet, és ki akartam menni, de Tao átkarolta a derekam, és megakadályozott ebben.
- Inkább te az enyémet, szivi – csókolt bele a nyakamba, mire felsikítottam és összehúztam magam. Tao maga felé fordított, én pedig átkulcsoltam kezemet nyakában és szenvedélyesen megcsókoltuk egymást.
- Naaa, ne itt párosodjatok! – jött oda hozzánk Suho, és ő is becsatlakozott a kint ülőkhöz.
- Minseo! – kiáltotta Dóri – Ne hagyj itt ennyi pasi között!
- Azonnal megyek! – szakadtam el hirtelen Taotól, és gyorsan kiugrottam és visszafutottam a helyemre. Tao csak megilletődve állt a vízben és nézett felénk, én pedig csak egy vigyorral az arcomon vállat rándítottam. – Így jár az, aki másokat cseszeget.
A délután nagy részét a medencénél töltöttük, majd mikor már mindenki kellőképpen kiázott, visszavonultunk a szobáinkba, hogy felöltözzünk és elmenjünk vacsorázni.
- Minseooooo!!! – hallottam meg Dóri sikítását, és kirohantam a fürdőből.
- Mi történt? – léptem mellé, ő pedig csak a plafon felé mutogatott.
- Lepkeeee! – felelte, és amint ezt kiejtette, az említett élőlény megmozdult és elkezdett repkedni a szobában.
Sikítva fordítottunk hátat, és menekültünk be a fürdőbe, ami hangos csattanással zárult be utánunk. Fél percig egymást ölelve reszkettünk a fürdőben, majd kitört belőlünk a nevetés. Mindketten rettenetesen utáltuk a bogarakat, főleg a jó nagy példányokat, mint ami épp kint járta örömtáncát a ruháink felett.
- Valamelyik fiút hívjuk fel – vette elő a telefonját Dóri, és máris tárcsázta Chanyeol számát – Szia, én vagyok. Át tudnál most jönni egy kicsit? Öhm… kéne egy kis segítség. Nem, persze, jól vagyunk, csak… mindegy, gyertek át egy pillanatra. A veletek szemben lévő szobában vagyunk. Oké, köszi, szia. – tette el telefonját, majd rám nézett – Jön a megmentő sereg.

Néhány pillanat múlva kopogtak az ajtón, majd benyitott valaki.
- Csajok? – hallottuk meg Chanyeol és D.O. hangját.
- A fürdőben vagyunk! – kiáltottuk és résnyire kinyitottuk az ajtót.
- Minden okés? – kérdezte D.O. – Mi a baj?
- Igen, csak… valahol a szobában van egy kibaszott nagy lepke, és félünk.
- Lepke? Hol? – ült ki D.O. arcára a rémület, és egyből a háta mögé pillantott.
- Fúúúj, valami rámrepült! Ááááá!!! – sikított fel hirtelen Chanyeol a bejárati ajtóban, majd nagyokat ugrálva csapkodta magát és megindult felénk – Engedjetek be engem is! – félrelökte D.O.-t az útjából, majd feltépte a fürdőajtót, és hatalmas csattanással bevágta maga után azt – Ugye nincs rajtam a lepke?
- Ne hagyjatok itt engem se! Féleeeeeek! – sikított D.O. is, és ő is bemenekült hozzánk.
- Azt ne mondjátok, hogy ti is féltek a lepkéktől, mert menten megáll az eszem! – néztem rájuk kétségbeesetten, mire a két srác csak fej-vakarva néztek össze.
- Úristen, miért titeket kellett felhívnom? – fogta a fejét Dóri.
- Ne haragudjatok. Ha megmondjátok, hogy bogarat kell ölni, akkor nem mi jövünk.
- Persze, és akkor itt haljunk meg, nem? A többiek hol vannak? – kérdeztem, miközben leültem a földre.
- Hát… most vagy lementek már vacsorázni vagy még készülődnek – felelte Chanyeol.
- Tuti itt vannak még, nélkülünk nem mennek le – próbált reménykedni Dóri, de D.O. leintette.
- Szerinted ez a farkaséhes bagázs megvárna minket a kajával? Főleg Tao? Szép álom… szerintem még minimum egy óra, mire feltűnik nekik, hogy nem vagyunk lent – sóhajtott fel Channie.
- Lehet, titeket nem vesznek észre, de mi lányok vagyunk! – mondta Dóri, miközben ismét elővette a telefonját – Felhívom őket, hátha felveszi valaki.
- Esélytelen. Sosem viszik magukkal a telefont, ha kajálni mennek. – D.O. ismét lelombozta az összes reményünket.
- Jó, de akkor mi a halált csináljunk? – kérdeztem tétlenül.
- Hm… mondjunk várunk? Vagy esetleg kimehettek és levadászhatjátok ti a lepkét… - állított minket választás elé a két fiú.
- Esélytelen! Inkább várunk! – vágtuk rá egyszerre Dórival, és mind a négyen leültünk a földre, és vártuk, hogy jöjjön az igazi megmentősereg.

2014. július 8., kedd

Közlemény

Sziasztok!



   Ne haragudjatok, amiért nem volt már több, mint egy hónapja új rész, de mindketten elfoglaltak vagyunk és alig van időnk erre a történetre.Nem felejtettük el a történetet, mi is élünk, csak Dóri vizsgázott, most dolgozik, én meg állandóan net-hiányban szenvedek - most is csak pár napja van internetem. =/


   De ne ijedjetek meg, lesz folytatás, nem hagytuk félbe a történetet, mindenképp be fogjuk fejezni!


   Nem tudom még, mikor hozzuk az újabb részt, de folyamatosan dolgozunk rajta. Igaz, van pár előre megírva, de nem akarjuk még feltenni, mert ha megint utolérjük magunkat, akkor megint sokat kéne várni az új részre, azt meg nem akarjuk. Ötletünk van bőven, csak sajnos éppen időnk nem mindig akad.

   Még egyszer elnézéseteket kérjük és igyekszünk mielőbb visszatérni!

Dóri & Minseo



2014. május 23., péntek

39. rész



39. rész
*Dóri szemszög*

- Mi az? Minseo, teljesen elsápadtál!- karoltam át aggódva- Olvastál a gondolatukba? Mit láttál?
- Épp ez az, hogy semmit- nézett rám kétségbeesetten, rémült arccal barátnőm- Nem tudtam belelátni a fejükbe.
Értetlenül néztem Minseora.
- Hogy érted azt, hogy nem tudtál belelátni a fejükbe?
- Úgy, hogy tényleg nem láttam semmit… Mintha nem lett volna képességem…
- És ha épp nem gondoltak semmire? Vagy…
- Biztos, hogy gondoltak valamire, csak… Én nem láttam… Mert amikor ti próbáljátok blokkolni a gondolataitokat, akkor is hallok kis szófoszlányokat, vagy látok egy-egy bevillanó képet, de most semmi… Abszolút semmi…
- Csajok… Minden oké?- lépett hozzánk Chanyeol.
- Persze, csak… a fejem…- mondta Minseo- Túl sok ember gondolkodik azon, hogy mit főzzön, mit írt le az otthon felejtett listájára, mire allergiás a barátnője… Mindent beszereztetek, ami kell?
- Azt hiszem, Tao még válogat a sütiknél… Szeretnél hazamenni?- kérdezte aggódva Channie.
- Igen, mert ti már tudjátok kontrollálni a gondolataitokat, de itt…
- Megkeresem a többieket!- indultam el a sütik felé.
Tao tényleg ott ácsorgott, és elmélyülten gondolkodott, hogy milyen édességet vegyen.
- Ha ennyire nem tudsz dönteni, vegyél többet, de kapd össze magad egy kicsit!- mondtam mérgesen.
- Mi a baj?- kérdezte csodálkozva.
- Semmi!- mondtam kicsit idegesebben a kelleténél- Aish… Bocsánat! Csak Minseo… Nem bír ezzel a sok gondolattal, szeretne hazamenni.
- Nagyon rosszul van?- indult el azonnal abba az irányba, ahonnan jöttem.
- Csak szenved a fejfájástól… De Tao… a sütik?- kiabáltam utána.
Visszafutott, lekapott kettőt a polcról és sietve elindult megkeresni Minseot. Kis keresgélés után megtaláltam Baekiet és Krist, elmentünk fizetni és elindultunk haza.
- Ahh, sokkal jobb…- mondta Minseo belépve az ajtón.
- Luhan, nyugodj meg!- hallottuk Suho hangját a nappaliból.
Értetlenül összenéztünk a többiekkel és bementünk a nappaliba.
- Mi történt?- kérdezte Kris.
- A képességem- sírta Luhan- Nem tudom használni… Nem megy…
- Mi?- kérdeztük egyszerre.
- De hát Myung Dae azt mondta, hogy visszakaptad a képességed…- mondta döbbenten Minseo.
- Lay?- fordultam felé, miközben megfogtam Luham kezét, hogy megnyugodjon.
- Nincs már nálam Luhan képessége…- mondta- Megpróbáltam, de már nem megy a telekinézis.
- Nem mondott valami olyasmit Myung Dae, hogy egy darabig ne használjátok a képességeteket?- kérdezte Baekhyun.
- Azt, hogy ne használjuk, de nem azt, hogy nem fogjuk tudni használni!- sírta Luhan kétségbeesetten.
- Shh, kérlek, nyugodj meg!- öleltem magamhoz.
Láttam, hogy Minseo elővette a telefonját, valamit pötyögött rajta, majd kiment a nappaliból. Tao utána ment, én pedig igyekeztem megnyugtatni Luhant.
- Lay, te tudsz gyógyítani?- kérdezte Kris.
- Fogalmam sincs, még nem próbáltam- rántotta meg a vállát- Valakin valami sérülés?
- Öhm… Tegnap főzésnél elvágtam az ujjam- engedtem el Luhant.
- Gyere!- nyújtotta a kezét Lay.
Odamentem hozzá, megfogta a kezem és leszedte a kötést.
- Jézusom, ez nagyon csúnya!- mondta- Miét nem szóltál?- dorgált meg.
- Nem rohanhatok minden apró karcolás miatt hozzád…- mosolyogtam.
- De hát ez nem csak egy karcolás!
- Mindegy!- legyintettem- Amíg nem ismertünk titeket, addig is magától gyógyult minden sebem.
- Jaj, te nőszemély…- sóhajtott Lay és óvatosan megfogta az ujjam.
Felizzott a tenyere, azonban miután elhúzta a kezét, a seb még mindig ott volt, csak gyógyultabbnak tűnt.
- Hát ez…? Ezt nem értem… Én…- Lay.
- Azt mondta a főnök, hogy mindkettőtök képessége megvan, csak kicsit több idő meg gyakorlás kell, hogy újra olyan legyen, mint régen- jött vissza a nappaliba Minseo és Tao.
- Nekünk is el kell járnunk hozzá?- kérdezte szipogva Luhan.
- Azt mondta, ha szeretnétek, menjetek- Minseo.
Mindenki elhallgatott, amikor valamelyik fiúnak egy hatalmasat kordult a hasa.
- Hupsz… Bocsi!- pirult el Chanyeol.
- Tudtam, hogy mindenki borzasztóan éhes, még mi is, úgyhogy amikor elindultunk haza a boltból, rendeltem kaját mindenkinek!- mosolygott Kris- Nemsokára itt lesz, szerintem.
- Köszönjük!- mondták a fiúk boldogan.
- Gyere Min, pakoljuk ki a táskákat- mosolyogtam barátnőmre.
Becipekedtünk a konyhába, és nekiálltunk kipakolni. Épp végeztünk, amikor csöngettek.
- Majd én megyek!- kiabáltam, miközben felkaptam a pénztárcám.
- Köszönjük, Noona!- kiabálta Kai és Sehun.
Mosolyogva nyitottam ajtót, azonban amikor megláttam az ajtóban álló személyt, lesokkolódtam. A pénztárcám kiesett a kezemből, az apróim csörögve gurultak minden felé.
- Öhm… Jól vagy?- kérdezte aggódva a futár.
- Mi történt?- futott ki a nappaliból Baekhyun és Chen.
Amikor meglátták a futárt, mindketten megtorpantak.
- Gyere!- fogta meg a kezem Baekhyun és berángatott a konyhába, ahol kitört belőlem a sírás.
- Donghwa…- zokogtam- Ugyanúgy néz ki, mint Donghwa…
- Shh…- simogatta a hátam Baekhyun, miközben szorosan ölelt.
- Dóri…- jött be a konyhába Chanyeol- Ha egy kicsit megnyugodtál, gyertek ki a nappaliba.
- Oké!- mondta Baek.
Nem sokkal később sikerült lenyugodnom, és visszamentünk a nappaliba a többiekhez, ahol ott volt Donghwa hasonmása. Láttam Minseon, hogy ezt a találkozást ő sem bírta ki könnyek nélkül.
- Jól vagy?- kérdezte tőlem Kris.
- Igen, csak…- nem tudtam levenni a szemem a futárról.
- Ne haragudjatok!- mondta- Nem gondoltam volna, hogy valaha találkozni fogok a bátyám munkatársaival…
- Donghwa a bátyád?- kérdeztem.
- Igen… Néhány perccel korábban született, mint én… Ikertestvérek voltunk, de gondolom erre rájöttetek…
- Soha nem beszélt arról, hogy van egy ikre…- mondta Minseo- Habár néha emlegetett valakit… Azt hiszem Dongwoot…
- Személyesen!- mosolygott- Én rengeteget hallottam rólatok… Akárhányszor találkoztam, vagy beszélgettem Donghwával, mindig a gyönyörű, kedves kolléganőiről áradozott, és mindig nógatott, hogy látogassalak meg titeket… Igazán sajnálom, hogy csak így ismerhettelek meg titeket…- ekkor megcsörrent Dongwoo telefonja- Ne haragudjatok, vissza kell mennem dolgozni. Öhm… Valamikor visszajöhetek?
- Amikor csak szeretnél!- mondta Suho.
- Köszönöm!- mosolygott szomorkásan- Jó étvágyat!
- Köszönjük szépen!
   Dongwoo elköszönt tőlünk és elment.
- Ez annyira… furcsa- mondta Minseo könnyes szemekkel.
- Olyan, mintha Donghwa lett volna… Az arca, a haja… A mozdulatai…- bújtam Baekhyun vigasztaló ölelésbe.
Valakinek megint megkordult a hasa.
- Együnk!- töröltem le a könnyeim.
D.O-val elmentünk evőeszközökért, mindenkinek adtunk és csendben nekiálltunk enni.
- Mit csináljunk?- kérdezte Chanyeol a földön hasalva, miután mindenki végzett az evéssel.
- Nézzünk megint valami izgi horrort!- mondta Xiumin.
- Esélytelen!- mondtuk Taoval és Minseoval egyszerre.
- Nem hiányzik még egy éjszaka, amikor nem tudok aludni, mert Minseo fél- Tao.
- Csak ezt ne mondtad volna!- nézett rá mérgesen Min- Rettegtem a sötétben a takaró alatt, miközben te békésen horkoltál mellettem.
Mindenkiből kitört a nevetés.
- Van egy nagyon jó film, azt szeretném veletek megnézni!- tapsikolt lelkesen Luhan.
- Ugye nem horror?- kérdeztem.
- Nem- mosolygott- Az a címe, hogy a Föld után.
- Azt a filmet nagyon dicsérték!- Sehun.
- Akkor nézzük meg azt!
- Pillanat!- ugrott fel Kai és felfutott a lépcsőn.
Luhan megkereste a filmet, bekészítette és mindenki kényelmesen elhelyezkedett, amíg vártuk Kait. Nemsokára mindenkinek jött SMS-e, amiben ez állt: „Nem találom a telefonom. Meg tudnál csörgetni? Kai” Sokunkból kitört a nevetés, Suho viszont vad pötyögésbe kezdett és a füléhez emelte a telefont.
- Megtaláltad már?- kérdezte- Még nem? Hova a francba tudtad így elrakni?
Mi megállás nélkül nevettünk.
- Suho…- jött le nevetve Kai a lépcsőn- Felfogtad, hogy mit csináltál?
- Persze, megcsörgettelek, hogy megtaláld a telefonod, mert küldtél… Óh, bazd meg!
Alig bírtuk abbahagyni a nevetést.
- Istenem, de hülyék vagytok mindketten…- törölgettem a könnyeim.
- Én most miért?- kérdezte Kai.
- Csak neked juthat eszedbe ilyen SMS-t írni…- Chanyeol.
- Nem hagyhattam ki!- húzta ki magát büszkén.
- Na ülj le a seggedre, és álljunk neki filmezni!- Luhan.
Kai leült D.O elé a földre, Luhan pedig elindította a filmet. Az elején még érdeklődve néztem a filmet, a közepétől viszont végigaludtam.
- Öhm… Ezek szerint a csajokat nagyon érdekelte a film…- jegyezte meg Lay.
- Dóri…- simogatta az arcom Baekhyun.
- Hm?- pislogtam rá álmosan.
- Vége a filmnek- mosolygott rám.
- Komolyan?- néztem a tv-re- Óh…
- Szerintem jól tették a csajok, hogy elaludtak… Rohadt unalmas volt ez a film!- Chen.
- Mégis horrort kellett volna nézni- Xiumin.
- Azon nem tudtam volna aludni…- motyogta álmosan, csukott szemmel Minseo.
- Szerintem nem a film unalmassága miatt aludtatok el…- Baekhyun- Totál kimerültek vagytok a folytonos, egész napos munkától.
- Most van 3 szabadnapunk- ásítottam.
- Mi lenne, ha elmennénk valahova pihenni?- vetette fel az ötletet Kris.
- Mire gondolsz?- D.O.
- Wellnes! Masszázs, szauna, úszkálás… Na?
- Tökéletes!- mondtuk Minseoval egyszerre.
- Többiek?- nézett a fiúkra Kris.
- Egyértelmű, hogy benne vagyunk!- mondták.

Kris lehozta a laptopját, és nekiálltunk szállásokat nézni. Annyira megörültünk a kényeztető pihenésnek, hogy éjszakába nyúlóan szervezkedtünk.

2014. május 10., szombat

38. rész



38. rész
*Minseo szemszög*

*Dóriéknál*
Egy húsz perces séta után megérkeztek a főnökünk lakásához, ahol már forró kávéval várták őket.
- Ő itt Jong Min – mutatta be az egyik férfit, akiről eddig csak szóban hallottak – Ő pedig Myung Dae, aki megpróbál segíteni nektek.
- Örvendek – ráztak kezet egymással.
- Ők pedig Dóri, Baekhyun, Sehun, Chanyeol és a két páciens, Lay és Luhan.
Helyet foglaltak mindannyian, majd Myung Dae felsóhajtott és kis csapatra nézett.
- Ha jól hallottam, akkor Layhez került Luhan képessége egy támadás következtében, ugye? – egyszerre bólintottak.
- Egy ismerősömet látogattuk meg, amikor ránk támadtak. Engem leszúrtak, egy rövid időre meg is haltam, de Lay visszahozott, és ekkor került hozzá – fogta rövidre Luhan.
- Értem. Te akkor gyógyítani tudsz – nézett Layra, majd Lulu felé fordult – Te pedig…
- Tárgyakat tudok mozgatni.
- Aha. Mivel jó tett érdekében történt meg ez a baleset, könnyen vissza tudom fordítani a dolgokat – dörzsölte össze tenyereit, majd felállt.
- Pontosan hogyan fog működni ez az egész?
- Nehéz elmagyarázni, de ha arra vagy kíváncsi, mennyire lesz fájdalmas, nos… talán egy kissé az lesz, mindkettőtöknek, de hamar elmúlik. Utána előfordulhat kimerültség, fáradság, és jobb lenne, ha pár napig nem is használnátok a képességeteket – mondta, mire mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel – Akkor… ti ketten, fiúk, feküdjetek le ide egymás mellé – mutatott a földre, ahol már két matrac le volt terítve.
- Mi is itt maradhatunk vagy menjünk ki? – kérdezte Dóri, miközben aggódva nézte, ahogy a két fiú elhelyezkedik és szorosan egymás kezébe kapaszkodnak.
- Ha akartok, maradhattok – mosolygott rájuk Myung Dae - De egy kicsit álljatok hátrébb.
Mindannyian a nappali ajtajába mentek, és onnan figyeltek feszülten. Dóri rémülten és torkában dobogó szívvel bújt Baekhyunhoz, és temette arcát mellkasába pont úgy, hogy valamennyit takarjon is a fiú, ugyanakkor lássa is a történéseket. Baekhyun szorosan fonta karját Dóri dereka köré, és egy cuppanós puszit nyomott a fejére nyugtatásképpen.
- Felkészültetek, fiúk? – kérdezte Myung Dae, mire mindketten bólintottak – Rendben.
    Myung Dae letérdelt Lay mellé, majd két kezét, tenyérrel lefelé a mellére helyezte. Lehunyta szemeit, és koncentrált. Hosszú, néma percek teltek el. Myung Dae halk, érthetetlen motyogása lassan megtöltötte a nappali csendjét, majd hamarosan Lay apró, fájdalmas nyöszörgései is társultak mellé. Lay kicsit megrázkódott, és úgy mocorgott, mint aki rosszat álmodik. Arca eltorzult, szemeit lehunyta a fájdalomtól.
Myung Dae kezei egyre jobban remegtek Lay mellkasa felett, majd hirtelen fénylő, ezüstös csillagok lövelltek ki kezéből, és terítették be a fiú testét. Mindannyian lélegzetvisszafojtva, csodálkozva figyelték őket. Ha valamelyik képesség, hát Myung Dae-é valóban ritka volt és nem mindennapi látványt volt, ahogy használta.
Lay mellkasa egy pillanatra felemelkedett a levegőbe, majd visszazuhant a matracra, és elnémult. A csillogás megszűnt teste körül, nem rázkódott többé, feje pedig ernyedten billent balra, és csak a halk lélegzetvételét lehetett hallani.
   Dórit elfogta a pánik, hogy mi van, ha Lay meghalt, de Myung Daen nem látszódott semmiféle idegesség, aggodalom, így lassan ő is megnyugodott, miközben teljes erőből szorította Baekhyun kezét.
  Myung Dae felállt, majd Luhan oldalára lépett, letérdelt mellé, és most a kezeit az ő mellkasa felé helyezte. Luhan hatalmas, ijedt szemekkel nézett a férfira, majd tekintete a mellette lévő alélt barátjára tévedt. Myung Dae ismét mormolni kezdett valamit az orra alatt, majd a ragyogó, apró csillagok most ő felette kezdtek el vibrálni. Luhan lehunyta szemeit, és engedte, hogy ezek a fénylő pontok beleivódjanak a testébe, mélyen, egészen a bőre alá, és megtöltsék őt élettel. Engedte, hogy a képessége visszatérjen, ereibe olvadjon.
    Aztán hirtelen a szobára néma csend borult. Minden ragyogás egy csapásra elmúlt, Luhan és Lay ájultan feküdtek a matracon, Myung Dae pedig csak néhány perc elteltével nyitotta ki a szemét, és nézett a megszeppent társaságra.
- Minden okés, most már Luhanban van a saját képessége. Egy ideig még ki lesznek dőlve, de jól vannak – állt fel a földről, majd kissé ingatag léptekkel a kanapéhoz sétált, és fáradtan nyúlt el rajta.
- Hála a jó égnek – tört ki mindenkiből egy megkönnyebbült sóhaj, majd Dóri letelepedett a földön fekvő fiúkhoz, és addig fel nem kelt, míg magukhoz nem tértek, a többiek pedig a kanapékon foglaltak helyet.

*

- Végre itt vagytok! – öleltem meg néhány órával később Dóriékat, de legfőképpen Luhant és Layt – Hogy vagytok, srácok?
- Kissé elgyengülve, de megvagyunk – felelte nyúzott arccal Lay.
- Ja, és sikerült visszakapni a képességemet – mondta egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Ez nagyszerű! – veregette hátba mindegyik fiú a két srácot.
   Leültünk a nappaliba, ahol részletesen beavattak minket, hogyan is zajlott ez az egész képesség-visszaadás.
- Nagy mázlink van, hogy sikerült ilyen embert találnunk és hogy minden ilyen zökkenő-mentesen ment – sóhajtottam fel – Pedig rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban.
- Azt elhiszem – felelte Kris – De most már mindannyian megnyugodhatunk. Erre innunk kell!
- Óh, hogyne! Azért, hogy aztán mi szedjünk össze titeket, nem? – rázta meg rosszallóan a fejét Dóri, mire mindenki felnevetett.
- Csak egy pohárral! – állt fel Tao is, majd nem sokkal később egy üveg pezsgővel a kezünkben koccintottunk Luhanra és Layre.


*Két nappal később*
   Az elmúlt két napot mindannyian a lakásban töltöttük, rengeteg pihenéssel és ökörködéssel, így a srácoknak sikerült minden élelmet felélniük, éppen ezért kellett péntek reggel elmenni bevásárolni. Tao, Baekhyun, Kris és Chanyeol velünk jöttek, egyrészt, mert egyedül nem engedtek el, másrészt mert valakinek mégiscsak haza kell vinni azt a sok cuccot… A boltban természetesen szétváltak útjaink, mert a fiúk vagy mindig előrehaladtak, vagy lemaradtak, de nem bántuk, mert így Dórival ketten nyugodtan tudtunk beszélgetni.
- Te, az ott nem Jiyong és Changmin? – mutattam hirtelen az előttünk haladó páros felé.
- De, szerintem ők azok! Menjünk, köszönjünk nekik – mondta Dóri, majd gyorsan utolértük őket, és egy nagy mosollyal az arcunkon üdvözöltük őket:
- Sziasztok. Hogy vagytok? – kérdeztük.
- Öhm… mi ismerjük egymást? – nézett össze a két fiú.
- Persze, mi vagyunk Dóri meg Minseo – felelte barátnőm.
- Ahha, biztos.
- Jajj, ne szórakozzatok, srácok! – löktem meg barátain Jiyong vállát, mire amaz dühödten villantotta rám szemeit, és söpörte le magáról kezemet.
- Elment az eszed, mit taperolsz? – kérdezte bunkón, mire ijedten léptem egyet hátra. – Nem vagyok senkid, azt se tudom, kik vagytok.
- Mi? De hát mi… - kezdte volna Dóri, de Changmin közbevágott.
- Kopjatok le a francba, hülye libák – hangjából érződött a merő tapintatlanság, és szemforgatva hátat fordított, majd továbbmentek.
- Mi volt ez? Mi ütött ezekbe? – nézett rám értetlenül Dóri – Annyira nem vall rájuk ez a viselkedés.
- Fogalmam sincs – válaszoltam, miközben eszembe jutott, hogy múltkor Baekhyun odament hozzájuk a kávézóban. Vajon mit mondhatott nekik? Vajon ez miatt viselkedtek így? De hát ez hülyeség. Baekhyun nem tenne ilyet, nem fenyegetné meg őket. Meg különben is…
- Hahó, Min, jól vagy? – lengette meg Dóri előttem a kezét, mire megráztam fejem, és ijedten néztem először a két srác hűlt helyére, majd Dórira – Minden oké?
- Persze, csak… csak Changmin meg Jiyong…
- Igen, itt voltak az előbb, és elég bunkók voltak.
- Tudom, de nem az, hanem… - teljesen össze voltam zavarodva, és hihetetlen erősségű fejfájás tört rám.
- Mi az? Minseo, teljesen elsápadtál! – karolt át aggódva Dóri – Olvastál a gondolatukban? Mit láttál?
- Épp ez az, hogy semmit – néztem kétségbeesett, rémült arccal barátnőmre – Nem tudtam belelátni a fejükbe.


*Otthon*
   Míg mi elmentünk boltba, a többiek a nappaliban döglöttek és épp egy unalmas filmet néztek.
- Éhes vagyoook! – nyavalyogta Suho, majd lábait Chen ölébe tette.
- Én is. Kellett nektek mindent felzabálni – mondta vádlón Kai, válaszul pedig Sehun tarkón vágta egy párnával – Na, áú! Nem én ettem a legtöbbet!
- Igaz, az Tao volt – nevetett fel Xiumin – Valaki nem akar hozni egy pohár vizet?
- Eltaláltad: nem – jött mindenkitől a felelet.
- Na, kapjátok be! Hogy másszak ki, ha majdnem mindenki rajtam tehénkedik? Aish, komolyan, hol vannak már a többiek? Siethetnének kicsit.
- Most indultak el egy öt perce – kapcsolt egy újabb adóra Lay – Egyébként meg kérd meg Luhant.
- Luhaaaaan – nézett hatalmas kiskutyaszemekkel a fiúra Xiumin – Nem akarsz hozni nekem valamit inni?
- Ha idepisilek, az jó lesz? – kérdezte röhögve, majd Xiumin gyilkos tekintetét látva, arca komoly lett – Jó, oké, hozok neked.
   Luhan szemei előtt megjelent egy pohár víz, majd elmélyülten meredt a kezére, ám abban nem jelent meg az említett kívánság. Minél erősebben próbálta elképzelni maga előtt, annál inkább kétségbe esett. Arcára kiült a rémület, és könnyes szemekkel pillantott barátaira.
- Srácok… nem tudom használni a képességemet…


2014. április 29., kedd

37. rész



37. rész
*Minseo szemszög*

   Másnap reggel, mikor lementünk Dórival reggelizni, a fiúk már az asztalnál ültek és halkan nevetgéltek. Jó volt őket ilyen vidámnak látni azok után, ami történt. Úgy látszik ez az egész helyzet csak még inkább összekovácsolta a kis csapatunkat.
- Jó reggelt! – köszöntünk hangosan.
- Jó reggelt! – mondták a fiúk is hatalmas vigyorral az arcukon.
   Odasétáltam Taohoz, hátulról megöleltem és egy puszit nyomtam a fejére, majd helyet foglaltam az ölében.
- Mi ez a nyomott fej? – nézett rám aggódva, majd Dórira pillantott, aki hasonlóképpen nézett ki, mint én.
- Áh, semmi csak rosszul aludtam… vagyis aludtunk – karoltam át nyakát, és fejemet fejének döntöttem.
- Merthogy? – simított végig kézfejemen, majd összekulcsolta ujjainkat.
- Kicsim, tegnap horrort néztünk, nem emlékszel? Ilyenkor elég gyakran előfordul, hogy rémálmaink vannak. És most ezt tetőzte az is, hogy még Dóri álmait is láttam – rázott ki a hideg, amint eszembe jutottak a nem túl kellemes emlékfoszlányok.
- Bocsi – húzta el a száját Dóri.
- Áh, nem gond, már régen aludtál, én pedig este nehezebben tudom irányítani a képességem – sóhajtottam fel.
- Majd idővel ezt is megtanulod – mosolygott rám Tao biztatóan, és megcsókolt.
- Mi lenne, ha ma elmennénk valahová ebédelni? – vetette fel az ötletet Kris – Nem árt, ha egy kicsit kimozdulunk azok után, amik történtek. Ha pedig együtt megyünk, nem eshet bajunk.
- Csak mondjátok azt, hogy nem szeretitek a főztömet és kész, nem kell itt célozgatni arra, hogy szarul főzők – jegyezte meg D.O., mire mindannyian felnevettünk.
- Te hülye vagy. A te kajád a legjobb a világon – mondtam neki.
- És akkor az én saját készítésű pizzámmal mi van? – kérdezte felháborodottan Dóri.
- És az én saját készítésű ramenem? – folytatta Baekhyun, és sértődötten nézett ránk, mire mi újból elnevettük magunkat.
- Ja, a te saját készítésű ramened, amihez csak vizet forraltál, nem?
- Igen is, ehhez nagy tehetség kell! – hisztizett továbbra is, mi pedig már a könnyeinket törölgettük.
- Jól, van, Baekie, csituljá'! – simogatta meg a fejét Dóri, mint egy kiskutyát.
- Visszatérve Kris ötletéhez, nekem tetszik, tőlem mehetünk - csillantak fel Xiumin szemei.

*

   Nem sokkal dél után sikerült a tizennégy fős társaságnak elindulnia. Úgy döntöttünk, gyalog megyünk, mert ki tudja, mikor lesz erre legközelebb lehetőségünk. Biztosak voltunk abban, hogy nem támadnak ránk ismét, hisz nem csak a mi csapatunkat érte megrázkódtatás, hanem az övékét is. Újabb tervet kell kieszelniük ellenünk, ami nem születik meg néhány nap alatt.
   Akármerre mentünk, az utca tőlünk zengett. A hangos nevetés szinte betöltötte az egész várost, és most az egyszer nem érdekelt, hogy mennyi megvető pillantást kaptunk a többi embertől. Boldogok voltunk, és ha néhány órára is, de magunk mögött hagyhattuk a problémákat. A neheze még csak ezután jön, ezzel mindannyian tisztában voltunk, éppen ezért akartuk kihasználni azt a kevés időt, ami megadatott.
- Jobban vagy? – karolta át Tao a derekam.
- Persze – mosolyogtam rá.
- Fejed nem fáj?
- Nem – néztem rá – Aranyos vagy, hogy így aggódsz értem.
   Tao erre csak megeresztett egy vigyort, majd megcsókolt.
- És te… hogy vagy? – kérdeztem meg kissé félve.
- Mire gondolsz?
- Tudod te nagyon jól. Az apukádra… Biztos, hogy nem akarsz vele kibékülni? Mármint persze, megértem, hogy dühös vagy rá, amiért elhagyott, és valóban nem volt a legjobb megoldás a menekülés, de ugyanakkor te is megértheted, hogy mérhetetlen félelem gyűlt össze benne. Nem akarta, hogy ugyanazt éld át, amit ő gyerekkorában. Csak óvni akart, és fogalma sem volt, mi lenne a helyes.
- Tudom, csak… akkor is… nagyon rossz volt… Nem kellett volna így lennie… Nem tudom, hogyan bocsássak meg neki. Nekem… időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat.
- Persze, ez természetes és rengeteg időd lesz átgondolni mindent. A te döntésed, hogy kibékülsz vele avagy sem. Én csak azt mondom, hogy gondold bele magad a helyzetébe, hogy nézd meg az ő oldaláról is a dolgokat. Nem más nő miatt hagyott el titeket, hanem azért, hogy ne éld ugyanazt át, amit ő. Az apukád szeret téged, mindig is szeretett és ez sosem fog változni. És te is, valahol a szíved legmélyén így érzel iránta. Ő az apád, és bármit is tett, ezen nem fogsz tudni változtatni.
- Tudom, tudom, persze, csak nagyon nehéz. Túlságosan felkavart az, hogy most láttam őt. Nem tudom, mi lesz ezekután, össze vagyok zavarodva – sóhajtott fel keserűen. Megfogtam a kezét, majd megszorítottam és magamhoz öleltem.
- Túl leszel ezen is, és bárhogy is döntesz, én mindig melletted leszek – suttogtam a fülébe, majd elengedtem és rámosolyogtam.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem, nem is tudom, mi lenne velem nélküled – simított végig arcomon, és megcsókolt.
- Na, fiatalok, ne maradjatok le! Otthon is tudtok romantikázni! – kiáltott nekünk Chen, majd odajött mögénk, és elkezdett lökdösni, hogy haladjunk.
   Hamarosan megérkeztünk egy kisebb étterembe, ahová pont befértünk mindannyian. Összetologattuk az asztalokat, így senkinek nem kellett külön ülnie. Biztos nagyon szerethettek minket a pincérek.
   Rendeltünk magunknak ebédet, majd nekiálltunk enni, ami kissé elhúzódott. Rengeteget kacagtunk akkor is, Dórinak sikerült is majdnem megfulladnia, amikor félrenyelte a Kimchit. A pincérek és a többi vendég csak rosszallóan pillantottak felénk, és az orruk alatt morogtak. Hála Chanyeol jó hallásának, mindig közvetített, éppen ki mit gondol rólunk, amit természetesen kiparodizáltunk, Xiumin pedig mindig azzal fenyegetőzött, hogy beléjük fagyasztja a szót.
- Na, én gyorsan elfutok wc-re, mielőtt hozzák a desszertet – ugrott fel az asztaltól Tao.
- Nem csodálom, amennyit ettél meg ittál… - forgatta meg a szemeit Dóri – Előre sajnállak, Minseo, te egész életedben nem fogsz mást csinálni, mint a konyhában rostokolni, hogy az uradnak kaját főzz.
- Én is ettől tartok – sóhajtottam fel drámaian.
- Hé! Ez nem igaz! Néha majd ágytornára is befogom – eresztett meg egy perverz vigyort Tao.
- Óh, hogyne! Mert nekem arra lesz majd még energiám, nem?
- Neked nem kell semmit csinálnod, majd én teszem, amit tenni kell.
- Inkább menj pisilni, oké? Különben is, majd befogom D.O.-t, ő lesz a szakácsunk – paskolgattam meg a mellettem ülő fiú vállát.
- Én ebben nem akarok részt venni. Nem miattad, Minseo, de mi van, ha lerészegedik az az ökör, és engem erőszakol meg? – kérdezte halálosan komoly arccal, hatalmas, rémült szemekkel, mire elkezdtünk nevetni.
- Ne aggódj, gumit fog húzni magára – mondta röhögve Luhan, mire olyan szinten felnyerítettünk, hogy Sehun levert a könyökével egy poharat.
   Miután kinevettük magunkat, megpróbáltunk komolyságot erőltetni magunkra, még mielőtt kidobnak az étteremből. Azonban ez nem tartott sokáig, mert hirtelen ismét elkezdtem olyan szinten nevetni, hogy majdnem beestem az asztal alá.
- Mi a baj, miről maradtunk le? – kérdezte értetlenül Suho, és nagyokat pislogva nézett hol rám, hol pedig a többiekre.
- Na, Minseo, mit láttál, amin ennyire kell nevetned? – kérdezte Dóri, és megbökdösött a lábával.
- Én, én… - próbáltam valami érthetőt kinyögni, kevés sikerrel.
- Na! Minseo! – kiáltottak rám a többiek, akik azon kezdtek el nevetni, ahogy én szenvedek.
- Csak Tao… Tao… - törölgettem a szemeimet.
- Mi van Taoval? – néztek többen is a mosdók irányába, ahol azonban az említettet nem látták.
- Tao beszorult a wc-be… - nyögtem ki nagy nehezen, mire a többiek először értetlenül tekintettek egymásra, majd ők is ugyanolyan röhögésben törtek ki. – Valaki menjen és segítsen már neki, mert két perce azt hallgatom, hogy szitkozódik magában és rángatja azt a kurva ajtót.
   Baekhyun és Kris egymást támogatva indultak el a mosdók irányába, majd újabb percek elteltével hárman tértek vissza.
- Ez tökre nem vicces, tudjátok, hogy bepánikoltam? – duzzogott Tao, miután be lett avatva, hogy mindenki tudja, mi történt vele. – És ha leharapja a kukimat a klotyómanó?
- Akkor nem tudod megerőszakolni D.O.-t! – kiabálta Kai, amin megint jót nevettünk.
- Emberek, egy picit halkabban, hív a főnök! – intette csendre a társaságot Dóri, mi pedig egyből csendben maradtunk. – Haló? Igen, én vagyok. Tényleg? Ez nagyszerű. Mikor tudunk menni? Ma délután? Biztos? Rendben, akkor máris indulunk. Viszonthallásra.
- Na, mit mondott? – kérdeztük szinte egyszerre.
- Azt mondta, sikerült felvennie Jong Minnel a kapcsolatot és sikerült megtalálni azt az ismerősét, aki tud nekünk segíteni. Ma délutánra lebeszélt nekünk egy találkozót vele.
- Na, ez nagyszerű! Akkor menjünk! – pattant fel egyből Luhan.
- Mindannyian? Nem leszünk túl sokan? – kérdezte Tao, és ahogy ránéztem, láttam szemében a kétségbeesettséget.
- Igaza van – értettem vele egyet, hogy még véletlenül se tűnjön fel senkinek, hogy Tao nem akar találkozni a főnökkel. – Tényleg nem kéne ennyi embernek egyszerre odacsődülnie. Meg nekem megint fáj a fejem, szóval én szerintem hazamegyek Taoval.
- Rendben. Tényleg túl sokan lennénk. Akkor ki jön még, és mi marad? – kérdezte Dóri.
- Én megyek! – jelentkezett Baekhyun – Meg Lay és Luhan is jön.
- Meg én is! – mondta egyszerre Chanyeol és Sehun.
- Oké, akkor szerintem ennyien elegek leszünk. Akkor majd otthon találkozunk, srácok – állt fel az asztaltól Lay is.
- Mindenképp. És sok sikert! Bármi van, hívjatok és tájékoztassatok folyamatosan, hogy mi történik – veregette meg Luhan és Lay vállát Suho – Legyetek erősek!
- Köszi.

   Kifizettük az ebédet, majd a társaságunk kettévált: Dóriék balra, mi jobbra indultunk el. Rettenetesen féltem, hogy vajon sikerülni fog-e Luhannak visszaadni a képességet, mert ezzel kapcsolatban baromi rossz előérzetem volt…

2014. április 24., csütörtök

36. rész




36. rész
*Dóri szemszög*

- Tao… Tao a fiam…
  Döbbenten meredtem a főnökre.
- Hogy micsoda?
- Jól hallottad… Tao az én fiam…
- De, ez… Úristen…- teljesen lesokkolt, amit hallottam.
- A második házasságomból született… Miyounggal nagyon boldogok voltuk, nagyon örültünk Tao érkezésének. De amikor megtudtam, hogy Taonak is lesz képessége, megijedtem… Féltem, hogy gyűlölni fog azért, mert miattam nem lehet normális élete… Elhagytam őt és az édesanyját.
- És a lányai? Nekik is…
- Nem, nekik nincs… Ők igazából nem a gyermekeim… De sajátomként szeretem őket!
- Azt mondta, hogy a második házassága gyermeke Tao… Mi történt az első házasságával?- kérdeztem, miközben próbáltam feldolgozni a hallottakat.
- Ott két fiam született… Mindketten kaptak képességet…
- És inkább elmenekült…- suttogtam.
- Igen- hajtotta le szomorúan a fejét- Tudom, hogy most elítélsz, de… Nem kívánhattam olyan gyerekkort a fiaimnak, mint ami nekem volt!
- Miért?
- Édesapámnak is volt képessége… Nekem is miatta van… Tönkretette a gyerekkoromat, és úgy nőttem fel, hogy mindennél jobban gyűlöltem őt… Nem ilyen életet akartam a fiaimnak…
- Inkább úgy nőtt fel, hogy azért utálta önt, mert magára hagyta!
- De legalább nem láttam, ahogy gyermekként szenved!- nézett rám könnyes szemekkel- Nem hagytam őket magukra… A legjobb barátom… mindenben segített nekik…
- Próbált velük kapcsolatba lépni?- kérdeztem.
- Igen, de nem kíváncsiak rám…- törölgette a szemét- Viszont… Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek… De… Nagyon szépen kérlek, ne mondd el senkinek! Minseo meg fogja tudni a gondolataidból, de nem mondjatok senkinek semmit.
- Rendben!
   Még egyszer megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon, elköszöntem tőle és bementem a többiekhez.
- Minden oké?- kérdezte Luhan.
- Persze!- erőltettem mosolyt az arcomra- Viszont… Nem érzem magam jól… Ledőlök egy picit…
- Felmenjek veled?- karolta át a derekam Baekhyun.
- Nem… Egyedül szeretnék lenni egy kicsit…- simítottam végig az arcán.
   Adott egy puszit a homlokomra és elengedett. Felmentem a Minseoval közös szobánkba, leültem az ágyra és utat engedtem a könnyeimnek. Túl sok volt ez nekem mára… Így már érthető Tao viselkedése a főnökkel szemben. Láttam magam előtt egy pici fiúcskát, akinek szüksége lenne az apukájára, de nincs mellette…
- Dóri…- nyitott be Minseo- Ez komoly?
   Nem tudtam megszólalni a sírástól, így végiggondoltam azt, amit a főnökkel beszélgettem, tudtam, hogy Min hallja a gondolataimat. Barátnőm leült mellém, és könnyes szemekkel hallgatta végig a gondolataimat, miközben nyugtatóan simogatta a hátam.
- Komolyan, mi jöhet még ezután?- sírtam- Kiderül, hogy Eunsoonak is van képessége, és ő is meg akar minket ölni, vagy mi? Miért nem lehet normális, nyugodt életünk? Miért?
- Shhh, kérlek, nyugodj meg!- ölelt magához Minseo.
   Éreztem, hogy a tegnap délutáni és a ma reggeli sokk elhatalmasodik rajtam. Zokogva bújtam Minseo ölelésébe.
- Tudja Tao, hogy miért hagyta el az apja?- kérdezte Minseo, miután egy kicsit megnyugodtam.
- Azért, hogy találkozzon egy újabb nőcskével, akivel majd boldogabb élete lesz- köpte mérgesen Tao az ajtóban állva.
- Egyáltalán nem erről van szó…- mondtam.
- Bevetted a szívszorító meséjét, hogy azért hagyott ott, mert megijedt, hogy utálni fogom? Ugyan, kérlek…
- Honnan veszed, hogy nem ez a valódi oka annak, hogy- kezdtem bele a mondatomba, de Tao félbeszakított.
- És ő honnan veszi, hogy utáltam volna?- kiabálta Tao- Szükségem lett volna rá… Kibaszottul szükségem!
 Láttam Taon, hogy most nem a gonosz énje miatt ilyen… valóban dühös volt a főnökre.
 - Azt mondta, megpróbált kapcsolatba lépni veled… Akkor elmondtad neki, hogy szükséged lett volna rá?
- Nem, mivel amikor megkeresett, otthagytam…- ült le az ágyra Tao- Azok után, hogy 5 évesen magamra hagyott, nekem nincs rá szükségem… Nekem nincs apám!
Tao gyűlölködő szemei könnytől csillogtak.
- Beszéltél már erről valakinek?- kérdezte Minseo, miközben végigsimított a fiú hátán.
- Nem…- hajtott le a fejét Tao, miközben utat tört magának az első könnycsepp.
- Mi meghallgatunk, ha szeretnéd…- mondtam.
- De, én…- Tao hangja megremegett.
- Ha kibeszéled magadból, neked is jobb lesz!- szorította meg a kezét Minseo.
- Én… 5 éves voltam, amikor elhagyott minket… Ő nem csak az apukám volt, hanem a legjobb barátom. Nagyon rossz volt anyát olyan állapotba látni… Egy idő után úgy viselkedtem, mintha apa meghalt volna… Nem utáltam a képességem miatt… Egyáltalán nem… Egyszerűen csak szükségem lett volna rá…- szipogott.
   Taoból megállíthatatlanul ömlöttek a szavak és a könnyek. Minseoval csendben hallgattuk, én többször megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon.
- Köszönöm, hogy meghallgattatok!- törölgette a szemeit Tao.
- Ugyan!- ölelte meg Minseo- Jobb lett tőle, nem?
- Igen, jobb!- bólintott mosolyogva- De kérlek titeket, ne mondjátok el a többieknek!
- Nem fogjuk!- mondtuk kórusba Minnel.
   Egy halk kopogás szakította meg a beszélgetésünket.
- Tessék?
- Öhm…- dugta be a fejét Kai- Nem zavarok?
- Nem, gyere csak be!- mondta mosolyogva Minseo.
- Minden oké?- nézett rám és Taora, mivel eléggé látszott rajtunk, hogy kibőgtük a szemünket.
- Persze, csak lelkiztünk egy kicsit!-mosolyogtam.
- Tao is?- csodálkozott Kai.
- Igen, én is- bólintott- Tudod, nem vagyok pszichopata, érzékelten állat… Na jó, néha…- kuncogott.
- Igaz- nevetett Kai is- Igazából azért jöttem, mert a fiúkkal tervezünk egyet filmezni, és szeretném megkérdezni, hogy csatlakoznátok-e hozzánk?
- Persze!- vágtuk rá egyszerre.
- Akkor gyertek!- Kai.
   Mind a négyen lementünk a nappaliba, ahol a többiek épp a popcornon vitatkoztak.
- Mit nézünk?- huppantam le Baekhyun és Chanyeol közé.
- Tao… Te sírtál?- kérdezte Suho.
- Igen! Csajokkal lelkiztünk egy kicsit… Szóval mit nézünk?- vett egy marék kukoricát a D.O. ölében lévő tálból.
- Horrorra gondoltunk…- Chen.
- Hajajj… Nem elég horror így is az életünk?- Minseo.
- Választék?- Tao.
- Fűrész?- Sehun.
- Csak azt a csavarospofájú triciklis izét ne…- mondtam- Én azon a filmen nem csak félek, de hányok is!
A fiúk felnevettek.
- Kör?- Luhan.
- Szamcsi sem kell- Minseo
- Sziklák szeme?- Xiumin.
- Sírtam már eleget- én.
- Tükrök?- Kris.
- Egyszer elég volt, elég ideig féltem már a tükröktől- Minseo.
- Menekülj!?- Kai.
- Akkor én menekülök!- én.
- Rettegés háza?- D.O.
- Attól még mindig rettegek!- mondtuk egyszerre Minseoval.
   A fiúk megint csak nevettek.
- Túlvilág szülötte?- Lay.
- Nem- mondtuk Minseoval egyszerre.
- Paranormal Activity?- Chanyeol.
- Kizárt!- Minseo és én.
- Az ördög benned lakozik?- Baekhyun.
- Bennem aztán ne lakozzon!- mondtam.
- Védtelen gyermek?- Suho.
- Esélytelen!- Minseoval egyszerre.
- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy nem akartok horrort nézni?- kérdezte Tao.
- Öhm… De, lehet- nevettünk.
- Utolsó lehetőségként… Ismeretlen hívás?- Chen.
- Na jó, ha annyira horror filmet szeretnétek nézni, akkor legyen ez!- mondtam- Előre is bocsánat, ha halláskárosultak lesztek- néztem Baekiere és Channiera.
   Chen betette a filmet, mindenki elhelyezkedett, és nekiálltunk. Mondanom sem kell, hogy Minseoval jó néhányszor megugrottunk, és felsikítottunk. A fiúk csak nevettek rajtunk, de volt egy rész, ahol Minseo olyan hirtelen sikított fel, hogy Tao megijedt és a lánnyal együtt sikított. Meg kellett állítanunk a filmet, hogy ne maradjunk le semmi érdekesről a nevetéstől. A film legvégén is sikítottunk egy hatalmasat, amin a fiúk megint csak nevettek.
- Komolyan, inkább néztük volna meg a Meneküljt, vagy mit tudom én, de ez…- bújtam Baekhyunhoz.
- Még megnézhetjük!- Kai.
- Nincs az az Isten!- mondta Minseo.
  Beszélgettünk még egy keveset, majd szép lassan mindenki elszállingózott aludni.


2014. április 16., szerda

35. rész




35. rész
*Dóri szemszög*

- Benned van- mutatott Layre a fiú- Nálad van most Luhan képessége.
   Csend telepedett a nappalira. Mindenki hatalmas szemekkel meredt Chenre, Luhanra és Layre.
- Ez biztos?- kérdezte Suho.
- Neeem, ez csak valami félreértés lehet- nézett ránk rémülten Lay- Miért lenne nálam Luhan képessége? Nem én öltem meg… Nem én voltam…
- Tegyünk egy próbát!- mondta Luhan- Rettenetesen szomjas vagyok… Képzelj el a kezedben egy pohár narancslevet…
- Én erre nem vagyok képes!- Lay egyre kétségbeesettebben.
- Csak próbáld meg!- biztatta Luhan.
   Lay elmélyülten bámulni kezdte a kezét, amibe nem sokkal később megjelent egy pohár narancslé.
- Nem, ez nem lehet…- nézett ránk könnyes szemekkel- Miért én kaptam meg Luhan képességét? Nekem nem kell, én… Én nem… Nem akarok meghalni!- tört ki belőle a sírás.
- Hééé…- simítottam végig a hátán- Már miért kellene meghalnod?
- Hogy Luhan visszakapja a képességét!- sírta.
- Nem foglak megölni- fogta meg Lulu barátja kezét- Tudom, hogy nem önszántadból vetted el tőlem, sőt, ha te nem küzdesz értem, én már rég nem lennék… Nem lehetek elég hálás azért, amit értem tettél…
- De hát a képességed!?- kiabálta sírva Lay- Nem fogom tudni kezelni, nem megy, én…
- Lay, kérlek, nyugodj meg!- fogtam meg az arcát.
   Lay szép lassan abbahagyta a sírást.
- Beszélnünk kellene a főnökkel…- mondta Minseo- Hátha ő tud valami megoldást erre, ami nem Yixing megölése…
- Rendben, induljunk!- ugrott fel Luhan és Lay.
- Felejtsétek is el, hogy ti kiteszitek a lábatokat most ebből a házból!- ripakodott rájuk Kris- Most azonnal visszafekszetek mindketten pihenni!
- De hát…- kezdtek volna tiltakozni.
- Nem muszáj mindig nekünk menni… Most őt hívjuk ide!- hozta be a konyhából a mobilját Min. Beszélt a főnökkel, aki negyed óra múlva már az ajtónkon kopogott.
- Jó napot!- köszöntünk neki, amikor belépett a nappaliba.
- Sziasztok!- nézett körbe, majd megakadt a szeme Luhan és Lay véres ruháin- Úristen, veletek meg mi történt?
- Emiatt hívtuk ide- szólalt meg Minseo- Van egy kis problémánk…
- Dórit, Luhant és Layt tegnap megtámadták, és…- Baekhyun.
- Luhant… Luhant hasba szúrták, és… Meghalt, de… de Lay megmentette- még mindig láttam magam előtt Luhan élettelen testét, és a semmibe meredő szemeit.
- Viszont, mivel meghalt…- folytatta Chen.
- Elvesztette a képességét- fejezte be a főnök Chen mondatát.
   Megint csend telepedett a nappalira. A főnök gondolkodva nézte a fiúkat.
- Hozzád került a képessége, igaz?- intézte Layhez a szavait.
- Igen, de én…- kezdett bele Lay.
- Tudom, hogy nem akartad elvenni tőle- legyintett a főnök- Mindhárman jól vagytok?
- Igen!- mondtuk egyszerre.
- Azért hívtuk ide, hogy megkérdezzük… Tud nekünk segíteni, hogy visszakaphassam a képességem?- Luhan.
- Még régebben az egyik nagyon kedves barátom hasonlóan járt, mint ti… Csak őt nem megölték, hanem balesetet szenvedett a barátnőjével. Jong Min meghalt, a mentősök élesztették újra. Mivel a barátnője küzdött az életéért a mentősök érkezéséig, ezért ő kapta meg Jong Min képességét.
- És neki alapból volt képessége, vagy csak Jong Miné?- kérdezte Chanyeol.
- Volt neki, ha jól emlékszem hasonló, mint Dórié...
- Tényleg?- néztem csodálkozva a főnökre.
- Igen, de nem vagyok benne biztos…
Na mindegy, a lényeg az, hogy Jong Min bátyja ismert egy embert, akinek az a képessége, hogy egy képességet másnak adhasson. Viszont ő csak ilyen esetekben volt hajlandó használni az erejét.
- Tudja, hogy hol van most ez az ember?- kérdezte Lay.
- Én sajnos nem, de felveszem a kapcsolatot Jong Minnel, tudni fogja. Viszont… Mi történt pontosan?- nézett körbe a főnök.
- Én… én azt hiszem, most inkább kimegyek…- hátráltam az ajtó felé.
- Minden oké?- nézett aggódva Baekhyun.
- Persze, csak… Nem szeretném újra hallani… Nem szeretném újra átélni…
- Kimenjek veled?- Baekie.
- Nem kell… Jól vagyok…
   Úgy döntöttem, hogy a konyhába megyek, és iszom egy kis narancslevet, miközben próbálom elterelni a figyelmem arról, amiről a nappaliba beszélgetnek. Arra számítottam, hogy egyedül leszek a konyhában, de legnagyobb meglepetésemre Taot találtam ott.
- Hát te mikor sunnyogtál ki?- kérdeztem csodálkozva.
- Már egy ideje itt vagyok- mosolygott.
- Miért jöttél ki?- ültem le mellé.
- Túl sokan voltunk a nappaliba, és úgy éreztem nagyon gonosz hangulatba vagyok… És te?
- Megkérdezte a főnök, hogy mi történt tegnap, és… Nem szeretném még egyszer hallani, mert akkor… Látom magam előtt az egészet, és... nem akarom…
- Azért jól vagy?- Tao szemében láttam a törődést.
- Igen, csak szeretném elfelejteni ezt az egészet- bólintottam mosolyogva.
   Egy kis ideig csendben kortyolgattuk az üdítőnket, de én végig egy kérdésen gondolkodtam.
- Amúgy… Miért van az, hogy akárhányszor jön a főnök, vagy mi megyünk hozzá, te menekülsz? Múltkor is, amikor véletlenül összefutottál vele, olyan ideges lettél… Olyan, mintha kerülnéd…
- Talán mert tényleg kerülöm!- mondta bunkón Tao.
- Miért?- kérdeztem kíváncsian.
- Nem teljesen mindegy neked, te kotnyeles liba!- kiabált ingerülten.
- Hé, Tao! Nyugodj meg!- simítottam végig az arcán. Láttam, hogy most a gonosz énje próbál rajta felülkerekedni.
- Én… Ne haragudj!- nézett rám kétségbeesetten.
- Mi történt?- futott be rémülten Baekhyun és Kris.
- Minden rendben van, csak Tao gonosz énje úgy döntött, hogy régen mutatkozott- nyugtattam meg a fiúkat.
- Nem bántott?- ölelt meg Baekhyun.
- Nem, egy ujjal sem ért hozzám.
- Ne haragudjatok!- hajtotta le szomorúan a fejét Tao.
- Ugyan. Nem történt semmi, és különben is azért vagyunk, hogy segítsünk neked. Hallod?- nyúltam az álla alá, hogy a szemembe nézzen- Ne emészd magad emiatt…
- Mi történt?- jött be Minseo is.
- Nem történt semmi- mosolyogtam rá.
- De ha nincs képességed, történhetett volna…- Tao.
- Kérlek, fejezd be az önmarcangolást!- fogtam meg a kezét, hogy megint megnyugtassam. Minseo odajött hozzánk, és megölelte Taot.
- A főnök?- kérdeztem.
- Luhannal és Layel beszélget- Minseo.
- Mindjárt jövök- engedtem el Tao kezét.
   Visszamentem a nappaliba, ahol a főnök épp Luhant biztatta, hogy vissza fogja kapni a képességét.
- Beszélhetek önnel?- léptem a főnök mellé.
- Persze, hallgatlak!- mosolygott.
- Öhm… négyszemközt…
- Óh… Rendben! Merre menjünk?
- Mondjuk az udvarra?
- Rendben!- kelt fel a fotelből.
- Dóri… Valami baj van?- nézett aggódva Lay.
- Nem, minden oké!- mosolyogtam rá.
   Kimentünk az udvarra és leültünk a függőágyra.
- Miben segíthetek?- nézett rám kedvesen mosolyogva.
- Szeretnék kérdezni valamit, de szeretném, ha őszintén válaszolna…
- Ez nagyon komolyan hangzik… Mondjad csak!
- Honnan ismeri Taot?- kérdeztem.
- Taot? Ismernem kellene?- látszott rajta, hogy nem őszinte.
- Uram! Tao folyamatosan kerüli önt, múltkor, amikor véletlenül összefutottak, Tao nagyon ideges volt… Egyértelmű, hogy ismerik egymást… Honnan?
- Én… én…
- Uram…- fogtam meg a kezét.
- Tao… Tao a fiam…

2014. március 27., csütörtök

34. rész



34. rész
*Minseo szemszög*

- Uramisten, veletek meg mi történt? – kérdezte Sehun, mikor a nappaliba ért ő is, ahol már lassacskán összegyűlt a társaság. Kris és Xiumin Luhant vették kezelésbe, míg D.O és Chen Layt fektették a kanapéra, Chanyeol és Kai pedig Dórit segítették fel a földről.
- Tudja valaki, hogy pontosan mi a fene történt? – kérdezte Suho idegesen, de senki nem tudott felelni.
- Fogalmam sincs. Amikor odaértem, mind a hárman ilyen állapotban voltak, de senki más nem volt ott – mondta Kai.
- Dóri! – futottam oda azonnal barátnőmhöz, amikor a nagy zajongásra lerohantam az emeletről. A látvány felért egy enyhe sokkal, és pár pillanatig csak döbbenten álltam az ajtóban. Nem gondoltam, hogy ennek a látogatásnak ez lesz a vége. De mégis mi történt? Nem kellett feltennem a kérdést, anélkül is tudtam, mi a válasz.
   Leültem Dóri mellé, és szorosan öleltem magamhoz. Dóri csendben bújt hozzám, és két kézzel kapaszkodott belém, miközben könnyei ismét útra keltek. Simogattam a hátát, remélve, ettől valamelyest megnyugszik.
- Hogy vannak a fiúk? – néztem a két másik „áldozatra” aggódva.
- Kimerültek és Luhan rettentő nagy sérülést szenvedett, de rendben lesznek – nyugtatott meg Tao.
   Percekig nem szóltunk egymáshoz. Mindenki feszülten ült vagy éppen állt és egymás között cikázott a tekintetünk. Mivel senki nem tudta, mi történhetett pontosan, tétlenek voltunk.
- Úristen… - kaptam hirtelen szám elé a kezem, és lassan én is sírni kezdtem. – Ne, csak ezt ne! – zokogtam egyre erőteljesebben, ahogy szemeim előtt megjelentek a Sangsoo lakásán történtek. Akarva akaratlanul, de beleláttam Dóri gondolataiba, és nem tudtam megálljt parancsolni. Sajnos még nem voltam elég erős, hogy kontrollálni tudjam, és csak azt lássam, amit akarok.
    Láttam Dóriékat, ahogy toporognak az ajtó előtt, majd bemennek, és megpillantják Sangsoo holttestét. De nem csak láttam, hanem szinte éreztem is azt a bűzt, amit ők éreztek. Mintha én is ott lettem volna, mintha én lettem volna a negyedik személy, aki velük ment.
- Mi a baj, Minseo? – ült le mellém Tao, és fél karjával magához ölelt – Mit látsz? – kérdezte.
   Nem bírtam válaszolni a kérdésére. Testem csak rázkódott a sírástól, ahogy egyre élesebben és erőteljesebben kirajzolódott előttem a bonyodalom. Ahogy Dórit a földre lökik, ahogy Luhant hasba szúrják, ahogy Lay minden erejét összeszedve küzd Luhan életéért. A kétségbeesés, a halál közeli állapot, a félelem és végül a remény, amikor Luhan ismét fellélegzik.
   Szörnyű volt. Mintha a saját bőrömön tapasztaltam volna meg azokat, amiket ők ott hárman.
   Ki a fene volt erre képes? És legfőképp: miért?
- Minseo, mit látsz? – szorította meg a kezem Tao bátorításképpen, hogy kifejezze, mindannyian mellettem állnak – Tudom, hogy nehéz és borzalmas, de tudnunk kell és te vagy az egyetlen, aki beszélni tud erről.
- Sangsoo… Luhan… Lay… Dóri… - csak a nevüket tudtam ismételgetni, de tudtam ez nem elég. Vettem egy nagy levegőt, összeszedtem minden erőmet, hogy legalább egy értelmes mondatot ki tudjak nyögni. – Sangsoo meghalt… megölték… halott volt, mire odaértek. És ott voltak… még ott voltak… tudtak arról, hogy odamennek. Tudtak arról, hogy meglátogatják Sangsoot, ezért ölték meg.
- Kicsodák? Kik voltak ott? – tették fel többen is egyszerre a kérdést.
- Shinwoonak a barátnője és az egyik társa – reszkettem még mindig a félelemtől – Aztán megtámadták őket… Luhant hasba szúrták… túl sok a vér… - hangom elcsuklott és ismét felzokogtam. Tao magához ölelt, én pedig mellkasába fúrtam fejemet és úgy sírtam tovább.
- Ennyi elég lesz szerintem… - mondta Tao, a többiek pedig csak helyeslően bólogattak.
- Hol van Baekhyun? – mászott ki az ölemből Dóri, és rémült tekintettel nézett körbe. - Hol van Baekhyun? Miért nem jött még haza? Itthon kéne már lennie! Mi van, ha baja esett? – kezdett pánikba esni, mire Chanyeol mellé ült és most ő ölelte magához.
- Már úton van, percek kérdése és itthon lesz – válaszolta Kris, és amint ezt kimondta, Baekhyun toppant be.
- Mindenki jól van? – nézett körbe a társaságon, miközben helyet foglalt Dóri mellett és vigasztalóan ölelte magához. Xiumin már értesítette a történtekről, így olyan gyorsan jött haza, amilyen gyorsan csak tudott.
   A fiúk felvázolták neki a helyzetet és azt, amit tőlem megtudtak. A hangulat feszültséggel és aggodalommal volt tele. Baekhyun és Dóri felmentek a szobába lepihenni, Tao pedig engem kísért fel a szobájába és aludt velem aznap éjjel, míg a csapat másik fele leköltözött a nappaliba Luhan és Lay mellé.

*

*Másnap*
   Kora reggel talpon voltunk mindannyian, vagy legalábbis ami a fiúkat illeti. Dóri épp ébredezett, és mikor kinyitotta szemeit, Baekhyun mosolygós arcával találta szembe magát, aki egyből egy puszit adott a lány homlokára.
- Hogy vagy? – kérdezte és aggódva pillantott barátnője fején lévő sérülésre.
- Még fáj és borzalmasan érzem magam, de az, hogy itt vagy mellettem, sokat jelent – mosolyodott el halványan és most ő adott egy puszit a fiú arcára – Luhan és Lay hogy vannak?
- Nem tudom, még nem voltam lent. Nem mertelek egyedül hagyni – simított végig a lány arcán.
- Menjünk le, nézzük meg őket. Aggódom értük – mászott ki az ágyból Dóri, és Baekhyun segítségével lement a nappaliba.
   Luhan és Lay még nagyban aludtak a kanapén, így a páros Xiuminnal és Chanyeollal bevonultak a konyhába, hogy ne ébresszék fel őket, bár ebben az állapotban még ha bomba robbant volna se keltek volna fel.
- Na? Felébredtek valamikor az éjszaka folyamán?
- Nem. De sok idő kell, mire regenerálódnak. Elképzelhető, hogy még néhány napig nem fognak felkelni, szóval ne aggódj, a nehezén már túl vannak – mondta Xiumin – D.O. csinált reggelit, jó lenne, ha mindketten ennétek valamit – vett elő két tányért, és eléjük rakta.
- Köszönjük – mondták mindketten és nekiálltak a tojásrántottának.
- Amint Lay felépül, téged is meggyógyít – felelte Channie néhány perc csend után.
- Nem szükséges – legyintett Dóri – Majd elmúlik.
- Viccelsz? Az nem csupán egy karcolás. Simán elvérezhettél volna. Lay meg fog gyógyítani, nem kerül neki semmibe – akaratoskodott továbbra is Chanyeol.
- Nem kell, hogy azonnal legyengüljön miattam, miután felépült. Jól vagyok.
- Igaza van Chanyeolnak. Ha felépül, meg se kottyan neki, szóval ne vitatkozz. Meggyógyít és kész – szállt be a vitába Baekhyun, és Dóri folytatta volna tovább, ha nem libbentem volna be én is a konyhába.
- Jó reggelt – köszöntek kórusban, mire álmosan visszaintettem.
- Minden okés? – nézett rám aggódva Dóri. – Elég sápadt vagy.
- Aha, csak a szokásos. Szétrobban a fejem. – masszíroztam halántékomat. – Te hogy érzed magad?
- Fogjuk rá, hogy jól vagyok. De majd csak akkor fogok megnyugodni, ha végre felébrednek Luhanék.
- Minseo, D.O. főzött neked gyógyteát. Állítólag jó a fejfájásra, bár tény, hogy neked a képességed miatt van, de azért egy próbát megér – tolt elém egy nagy bögre, gőzölgő teát, én pedig egyből beleittam.
- Hú, ennek egész kellemes íze van – kortyoltam bele, és legközelebb csak akkor szólaltam meg, miután megittam.
   Néma csendben reggeliztünk tovább, senki nem tudott mit mondani. Még mindig éreztem a félelmet és a feszültséget a levegőben, és ettől kényelmetlenül éreztem magam. Rengeteg kérdés cikázott a fejemben a tegnap történtekkel kapcsolatban és még most is láttam magam előtt, amit Dóriék megéltek. És ahogy Dórira néztem, szinte biztos voltam abban, hogy az ő fejében is újra és újra lejátszódnak az események.
   Rettegtem. Hiába tudtam, hogy a srácokkal biztonságban vagyok, mégis féltem. Betörtek a lakásunkba, a kávézóba, ebbe a lakásba is és pont ebben a konyhában támadtak meg minket, és akkor itt van a tegnap este, és most két barátunk is kiütötte magát. Mégis mi a fene folyik itt? Kik akarnak minket ennyire? És mégis miért? Mit akarnak tőlünk? Hogyan állíthatnánk meg őket? Nem veszik észre, hogy tizenkét ember védelmez minket, még így is megpróbálnak kárt tenni bennünk? És mi van, ha pont emiatt támadtak rá Luhanékra és Layre? Mi van, ha folyamatosan akarják a fiúkat megölni? És mégis… honnan a fenéből tudják mindig, hogy hol vagyunk, és mi miért nem tudunk róluk semmit?
   Fejembe éles fájdalom nyilallt, és kezeimbe temettem arcomat. Egy pillanatra megszédültem, és szinte biztos voltam abban, hogy emiatt a sok kérdéstől.
- Minden rendben? – simított végig karomon Tao és aggódva fürkészte az arcomat – Nem akarsz inkább visszafeküdni aludni? Pocsékul festesz.
- Nem, jól vagyok – emeltem rá tekintetem, majd Dórira néztem – Hogy értette Shinwoo nője azt, hogy kellünk a főnökeiknek? És miért élve?
- Főnökök? Ezekszerint valaki irányítja őket? – lepődött meg Baekhyun és értetlenül pillantott körbe a társaságon.
- Fogalmam sincs. Én azt hittem, Shinwoo nője akar bosszút állni, de úgy néz ki, tévedtünk – húzta el a száját Dóri és idegesen sóhajtott fel – Csak tudnám, hogy miért vannak mindig előttünk egy lépéssel? Honnan tudják, hogy éppen mit akarunk? Honnan tudtak Sangsooról? Honnan tudták, hogy mikor megyünk oda? Mintha folyton itt lennének körülöttünk, mintha lenne közöttünk egy beépített ügynök vagy nem tudom.
- Szerinted valamelyikünk áruló? – döbbent meg Xiumin.
- Nem, persze, hogy nem úgy értem. Senki nem csap be közülünk senkit, ezt már bebizonyítottátok. De akkor is… Lehet, hogy lehallgatnak minket?
- Nem hinném, de igazad van. Valahonnét csak tudniuk kell – helyeselt Tao is.
- És ha az ő kis csapatukban is van gondolatolvasó? – kérdeztem – Ha lenne, akkor elég beülni a kávézónkba és máris kihallgathatja a beszélgetéseinket, amiket a főnökünk irodájában folytatunk. Vagy ez hülyeség?
- Nem, ez teljes mértékkel előfordulhat. – rázta meg mérgesen a fejét Chanyeol.
- Srácok, Lay felébredt! – rontott be Kai, mi pedig abban a pillanatban felpattantunk, és kimentünk a nappaliba.
- Hogy vagy? – támadtuk le rögtön, mire csak megeresztett egy fancsali mosolyt.
- Jobban, mint tegnap, de még mindig gyengének érzem magam – pillantott körbe a társaságon, majd tekintete Dórin állapodott meg – Gyere ide, téged nem tudtalak meggyógyítani tegnap – nyújtotta felé a kezét, de Dóri heves fejrázásba kezdett.
- Nem kell, még nem vagy felépülve, ráadásul most ébredtél fel. Pihenj inkább, én megvagyok – tiltakozott, de erre Lay felkelt, odasétált elé, majd kezeit Dóri fejére tette, és meggyógyította a fejsérülését. – Nem kellett volna, de köszönöm – ölelte magához a fiút.
   A nap további részében beszélgettünk, és azon tanakodtunk, hogyan tovább. Hogyan derítsük ki, mi történik, kik akarnak minket, és hogyan kerüljünk eléjük? Ők ismernek minket, tudják, kik vagyunk, de mi még egyszer sem láttuk őket. Hogyan tudnánk megelőzni őket?

   Késő délután volt, amikor Luhan is ébredezni kezdett. Ahhoz képest, hogy mennyire megsérült, már nem látszódott rajta. Igaz, arca sápadt és beesett volt, és látszott rajta, mennyire nincs ereje felkelni, de miután ő is ivott D.O. csodateájából, és evett néhány falatot, máris sokkal jobban nézett ki.
- Mi a baj, Luhan? – kérdeztem tőle. Értetlenül kapta rám a tekintetét, és olyan arcot vágott, mintha valami hatalmas bűnt követett volna el. – Nem hallottam semmit, csupán csak érzékelem, hogy kétségbeejtő gondolataid vannak – tettem hozzá, amitől arcizmai egy kicsit megenyhültek.
- Bármi baj van, nekünk elmondhatod – fogta meg a kezét Dóri, mire Luhan elgyengült, és nem feszengett.
- Én csak… üresnek érzem magam – suttogta, és felült a kanapén. Ujjait idegesen tördelte, és nem mert ránk nézni.
- Miért? Mit nem mondasz el, Luhan? – kérdezte Kris és az ő arcára is aggodalom ült ki.
- Azt hiszem, elvesztettem a képességem… - nyögte ki, mire mindenki egy emberként kiáltott fel.
- Mi? Ezt hogy érted? Biztos vagy ebben?
- Biztos. Úgy érzem magam, mintha valamit elvettek volna tőlem, mintha kiürültem volna belülről. Hiányzik valami, és ez a képességem… - gyűltek lassan könnycseppek a szemeibe.
- Mi? Az nem lehet! Hisz nem haltál meg! – esett kétségbe Dóri is.
- Ez igaz, de halál közeli élményben volt… - szólt közbe Lay – A halálból hoztam vissza. Lehetséges, hogy akkor veszett el?
- És akkor most hol van? Shinwoo nője vehette el? – kérdeztem.
- Várjunk! – emelte fel a kezét Chen – Egy képesség nem tud csak úgy köddé válni. Egy képességet csak elvenni lehet, azt meg úgy, ha valaki meghal. De Luhan él és virul, és igaz, hogy egy pillanatra meghalt, de feléledt, ergo Shinwoo nője nem vehette át a képességét.
- Ha nem vette át, akkor hová lett? – kérdezte értetlenül Luhan.
- Benned van – mutatott Layre a fiú – Nálad van most Luhan képessége.

2014. március 19., szerda

33. rész




33. rész
*Dóri szemszög*

   Épp abbahagytuk a visítást és én kászálódtam ki a szökőkútból, amikor megjelentek a fiúk. Minseoval megint kitört belőlünk a nevetés, és ha Baekhyun nem kap el, visszaesek a szökőkútba.
- Lányok, mi…- kezdett bele zavartan Kris.
- Nem kell magyarázkodni- törölgettem a könnyeim- Férfiból vagytok, nektek is vannak szükségleteitek, csak… az a sikítás!- nevettem.
   A fiúk közül többen zavartan elmosolyodtak.
- Na jó, én azt hiszem bemegyek átöltözni, mert fázok- keltem fel Baekhyun mellől.
   Felmentem a szobánkba, átöltöztem száraz ruhába, megtöröltem a hajam és lementem a többiekhez, akik azóta betelepedtek a nappaliba.
- Pont most mesélte Luhan, hogy neki van egy olyan ismerőse, akinek az a képessége, hogy megtalál másokat- Suho.
- Ő volt az, aki segített nekem kontrollálni a képességem- nézett rám Lulu- Sangsoo volt az, aki rátalált a fiúkra, így miatta vagyok most itt- mosolygott.
- Tudod, hogy hol lakik?- kérdeztem.
- Persze!- bólintott Luhan.
- Akkor elmegyünk hozzá?- kérdezte Minseo.
- Előtte nem eszünk valamit?- nézett a lányra Tao.
- Jézusom, Tao, negyed órája ettél meg egy családi pizzát egyedül!- Minseo.
- Nem egyedül…
- Ettem belőle 2 szeletet…
   Belőlünk kitört a nevetés.
- Délben sütöttem sütit, maradt még belőle, ha nagyon enni akarsz, egyél azt!- mosolyogtam.
   Tao úgy ugrott fel, mint akit seggbe böktek és pár perccel később az összes maradék sütivel jött vissza.
- Azt ne mondd, hogy azt mind meg akarod enni…- hüledezett Minseo.
- Hát pedig azt terveztem…- mondta Tao sütivel a szájába.
- Hát azt nagyon rosszul tervezted- vette ki a kezéből a tálat Kris.
- Héééé, az az enyém!- kezdett el hisztizni Tao.
- Majd mindjárt nyakon váglak, az a tiéd lehet!- Kris.
   Mindenki vett egy szelet sütit, a maradékot pedig visszaadtuk Taonak.
- Óh, basszus…- morogtam teli szájjal.
- Mi az?- fordult felém Baekie. Minseoból kitört a nevetés.
- Mi történt?- kérdezte Sehun kíváncsian.
- Tele van a szája sütivel, és tüsszentenie kell.
   A fiúkból kitört a nevetés, én pedig szenvedtem, hogy ne tüsszentsek senkit nyakon a szám tartalmával.
- Huh…- nyeltem le a sütit- Tudjátok milyen szar volt?
- Szerencsére mindenki szárazon megúszta- Tao.
- Bekaphatod…
- Oké!- mondta és betömött egy újabb szelet sütit.
- De hülye vagy…- nevettem el magam.
- Amúgy… Szerintem nem muszáj mindenkinek mennie- nézett körbe Xiumin- Szerintem menjen el Luhan, Dóri meg max 2 ember és kész!
- Én!- mondta egyszerre Lay és Baekhyun.
- Baek, te nem tudsz menni…- nézett rá Chanyeol- Elfelejtetted, hogy megígérted anyukádnak, hogy meglátogatod őket?!
- Óh, basszus, tényleg!- csapott a homlokára Baekhyun- Pedig úgy terveztem, hogy téged is magammal viszlek- húzott magához közelebb- De akkor majd legközelebb- adott egy puszit a számra.
- Viszont akkor mi el is indulhatnánk- kelt fel Luhan.
   Elköszöntünk a többiektől, és elindultunk Sagnsoohoz. Kb. ¾ órás kocsikázás után lefékeztünk egy kisebb palota előtt.
- Úgy emlékeztem ennél kisebb volt- nézte a házat Lulu.
   Kiszálltunk a taxiból és elindultunk befelé.
- Hány ember lakik ebben a házban?- kérdeztem az ajtó előtt állva.
- Én úgy tudom, hogy csak Sangsoo- mondta Luhan, majd bekopogott.
   Hallottunk valami motoszkálást a házból, ám ajtót senki sem nyitott. Luhan becsengetett, de válasz még mindig nem érkezett.
- Sangsoo, Luhan vagyok!- kiabálta- Valamiről beszélni szeretnék veled. Szükségünk van a segítségedre!
   Megint csak a motoszkálást hallottuk, de válasz még mindig nem érkezett.
- Luhan, nézd, résnyire nyitva van az ajtó!- mondtam.
- Nem tetszik ez az egész…- nézett rám Luhan- Te itt maradsz, mi pedig Layel bemegyünk!
- Nem maradok itt egyedül!- mondtam- Mi van, ha valaki rám támad, amíg ti benn vagytok?!
- És ha benn is veszélyes?- Lay.
- Akkor ne menjünk be! Menjünk inkább haza, és próbáljuk meg máshogy megkeresni…
- Nem tudjuk máshogy megkeresni!- Luhan.
- De…- kezdtem kétségbe esni.
- Dóri… Ha nem szeretnél bejönni, és nem szeretnél itt kinn maradni, hívd fel Kait, eljön érted és hazateleportál.
- Nem hagylak itt titeket!
- Gyere!- fogta meg a kezem Luhan
   Óvatosan benyitott, és amint beléptünk, irdatlan bűz csapta meg az orrunkat.
- Mi ez?- kérdeztem rémülten.
- Fogalmam sincs… Sangsoo!- kiabált Luhan, azonban válasz most sem érkezett.
   Elindultunk a nappaliba, ami nagyon rossz döntés volt. Az egyik fotelben Sangsoo ült, a nyakán egy hatalmas vágás, a ruhája tiszta vér volt, és az arca elszürkült és felpuffadt. Belőle áradt az az iszonyú bűz.
- Úristen!- kaptam a szám elé a kezem, miközben könnyek gyűltek a szemembe.
- Tűnés innen ki! Azonnal!- ragadta meg a kezem Lay és elkezdett kifelé húzni. Már majdnem kiértünk az ajtón, amikor hatalmas rántást éreztem a kezeimen, és eltűnt mellőlem Lay és Luhan.
- Dóri, fuss!- nyöszörögte Luhan a fal tövébe rogyva. Rémülten futni kezdtem, ám a semmiből feltűnt egy nő, és a hajamnál fogva a földre lökött.
- Azt hiszed, hogy csak így megléphetsz?- sziszegte az arcomba- Van még egy tartozásom.
- Nem ő ölte meg Shinwoot!- mondta a társa- Élve kell a főnököknek, ha megölöd, téged halálra kínoznak!
- Engedj el!- sikítottam, miközben próbáltam szabadulni.
- Kuss legyen!- ütötte a fejem a földbe.
- Hagyd őt békén!- esett neki Luhan Shinwoo barátnőjének. Lay a társával küzdött, akit egyszer olyan erővel vágott a falnak, hogy ájultan esett össze. Épp segíteni akart Luhannak, amikor Shinwoo barátnője a lépcsőkorlát egyik letört darabjával hasba szúrta a vele harcoló fiút.
- NEEEEEEM!- sikítottam fel. A nő és a társa pillanatok alatt eltűntek, mi pedig fejvesztve rohantunk Luhanhoz.
- Luhan…- zokogtam- Miért csináltad ezt?
- Inkább ez, mint, hogy te halj meg…- suttogta erőtlenül.
- Te sem fogsz meghalni… Nem halhatsz meg!
- Ki kell venni a fát a hasából… Így nem tudom meggyógyítani…- Lay szeméből is patakokban folytak a könnyek.
- Dóri… húzd ki…- halkult egyre jobban Luhan hangja.
- Nem… én nem… nem tudom… nem megy…- zokogtam. Lay megfogta a korlátdarabot, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta Luhan hasából. Lu felüvöltött a fájdalomtól, Lay pedig rögtön a fiú hasán tátongó sebre tette a kezét.
- Ne haragudjatok…- motyogta Luhan, majd vért kezdett köhögni.
- Ne, Luhan, ne tedd ezt!- sírta Lay- Hallod? Ne merészelj itt hagyni!
   Luhan vett néhány mély levegőt, majd üveges tekintettel meredt a semmibe.
- LUHAN!- sikítottam zokogva.
- Nem, ez nem lehet- Lay megállíthatatlanul sírt
- Nem hagyhatsz itt! Nem teheted!
   Én teljesen kikészülve zokogtam Luhan kezét szorongatva, miközben Lay minden erejét összeszedve próbált segíteni barátján. Lay keze egyre erősebben izzott, majd 2 perccel később Luhan fuldokolva kapkodta a levegőt.
-Istenem!- tört ki Layből a zokogás, miközben Luhan nyakába vetette magát.
- Én élek?- kérdezte Luhan teljesen sokkos állapotba- Úristen, én tényleg élek! Köszönöm!
- El kell tűnnünk innen!- mondta Lay kicsit később.
- Szólok Kainak, hogy jöjjön értünk- mondta Luhan fáradtan.
   Pár perccel később Kai bukkant fel a semmiből.
- Jézusom, veletek meg mi történt?- nézett ránk rémülten.
- Vigyél el innen minket!- sírtam- Haza akarok menni!
   Egymás kezébe kapaszkodtunk, és a következő pillanatban a nappalinkba találtuk magunkat. Luhan a vérveszteség miatti fáradtságtól csuklott össze, Lay a kimerültségtől, én pedig sokkos állapotba kerültem, de megkönnyebbülten ölelgettem a két fiút, miközben megállíthatatlanul folytak a könnyeim.

- Uramisten, veletek meg mi történt?