Extraordinary érdekességek

Sziasztok!

Úgy gondoltuk, megosztunk veletek néhány érdekességet, háttér információt a történettel kapcsolatban, amin reméljük, éppen annyira nevetni fogtok, mint ahogy mi élveztük, amikor ezeket kitaláltuk. Időnként személy szerint úgy éreztem, hogy mi komolytalanabbak voltunk, és több hülyeséget összehordtunk, mint a történetben a szereplők.

De nem is szaporítom tovább a szavakat, inkább jó olvasást ezekhez.

Minseo és Dóri

ÉRDEKESSÉGEK

 
(A képet Minseo szerkesztette, kérjük, ne lopd el!)

Néhány alapadat a történetről:

• A történet több mint 3 évig íródott. 2013. február 7-én kezdtük el, és 2016. február 13-án fejeztük be.

• Összesen 172 A4-es oldal lett wordben. A szavak száma körülbelül 523.000, szóközökkel együtt.

• A cselekmény 5 hónapig és 15 napig tart. Augusztus elsején kezdődik, és január 15-én, Minseo születésnapján ér véget. (Minseonak a valóságban is akkor van a születésnapja.)

• A történetet felváltva írtuk, mindig a saját szemszögünkből. Összesen 56 rész lett, ebből Dóri 26 részt írt meg, Minseo pedig 30-at.

• Összesen körülbelül 31 szereplő volt a történetben (remélhetőleg senkit sem hagytunk ki a felsorolásból):

-     Minseo, Dóri

-     a 12 EXO tag

-     Changmin/Kyuhyun

-     Jiyong/Hyunseung

-     A főnökünk, akit soha nem neveztünk nevén

-     Donghwa, Dongwoo (ikertestvérek, Donghwa a munkatársunk a kávézóban, aki meghal)

-     pultos, Shinwoo, Young Joo (akik megtámadtak minket hazafelé menet, 8. rész)

-     Shinwoo nője (aki majdnem elrabolt minket, 12. rész)

-     egy srác, akit nem neveztünk meg, de a 18-19. részben betört a srácok lakásába

-     Sangsoo (Luhan ismerőse, akinek az a képessége, hogy megtalál másokat)

-     Jong Min, Myung Dae (akik Luhannak visszaadták a képességét, 38. rész)

-     Eunsoo (az új munkatársunk)

-     Lululu (a kislány, akire vigyázunk, Eunsoo lánya)

-     Lee Sooman

-     Hyorin (Hyunseung volt barátnője)

A történet kezdete:

Hogy hogyan pattant ki pont ez az ötlet a fejünkből, arról fogalmunk sincs, mindenesetre arra még pontosan emlékszünk, hogy 2013. február elsején volt nekem (Minseo) szalagavatója. Mivel nem egy városban élünk, sőt, kifejezetten messze lakunk egymástól, így Dóri eljött hozzánk pár napra. Abban a pár napban Dóri mesélt nekem az EXO-ról, mivel akkoriban ő nagy rajongójuk volt, én pedig mindössze néhány számot ismertem tőlük. Mutatott nekem rengeteg dalt, videót, és segített memorizálni a tagokat.

Néhány nappal azután, hogy Dóri hazament, felvetette az ötletet, hogy nem-e írunk közösen egy EXO-s történetet, én pedig igent mondtam. Ezután pedig elkezdődtek az ötletelések, és néhány nap múlva már neki is álltunk a történet megírásának.

Elgépelések, elírások, félreolvasások a történetben:

Mint említettem, Dórival nagyon keveset tudunk személyesen találkozni a távolság miatt, éppen ezért a legtöbb ötletünket facebookon vagy kakaotalkon osztottuk meg. (Ha sikerült találkoznunk, mint például nyaralások alkalmával, akkor valahogy mindig akkor csapott arcon minket az ihlet, amikor boltba mentünk. De tényleg, bármikor máskor akartunk ötletelni, beszélgetni, nem jött össze, csak akkor, ha boltba mentünk. Szóval nyaralásokkor mindig örömmel jeleztük, hogy szívesen bevásárolunk. xD)

Éppen ezért rengetegszer előfordult, hogy valamit elgépeltünk, amikor éppen írtuk a részt, vagy félreolvastunk, amikor átolvastuk azt, amit a másikunk írt. (ilyen bonyolult mondatot se hoztam még össze).

Íme, néhány vicces dolog, amiket időközben feljegyeztünk magunknak:

Csillogtak: csikkantak

Csomagoltam: csummogtam

Kris: Kriszti

Kai: Kati

Baekie: Barkir

"Pillanatok alatt felment bennem a pumpa."

(Mááár megint a pumpa XD) – Minseo.

"- Nem figyel minket senki…- mosolygott rám."

(Ezt majd töröld ki, csak muszáj megosztanom veled… Kezdek skizulni, azt írtam, hogy mosolygott ránk. X”DDD) – Dóri.

"Magamhoz öleltem, és örültem, hogy mindketten épségben vagyunk."

(Én meg a vagyunk helyett írtam vagyokot... XD Ez fordított skizofrénia vagy mi? XD) – Minseo.

"Elengedte a nyakam, és lekevert egy hatalmas pofont."

(És nem fotót, mint ahogy először írtam XDDD) – Dóri.

"- Csodálatos... – sóhajtottam."

(És ha tök büdös a pofám? XD) – Dóri.

"Szemeink tágra nyíltak…"

(Először azt írtam, hogy tátva maradtak X”DD) – Minseo.

"A következő pillanatban a lámpa kialudt, és egy fénylő gömb lebegett Baekhyun tenyerében." (beépített önoltó… xD) – Dóri.

"Tao és Kris üvöltve (neeeem bírooom megírni, mert már a gondolattól is röhögőgörcsöt kaptam XDDDD) rohantak a nappaliba és kezdtek el kardozni." – Minseo.

Na, igen, a részegedős jelenetek megírása élvezetes volt. Akkor nagyon sokat sírtunk a nevetéstől, és folyamatosan kommentálgattunk egymásnak. Emlékszem, én nagyon sokszor tényleg sírva fakadtam, annyira röhögtem, és volt, hogy abba kellett hagynom az írást, annyira nem bírtam mit kezdeni magammal.

"Mi Minseoval csak néztük a pultban álló idegen fiút."

(Azt olvastam, hogy pitbullban XDD) – Minseo.

"- Ne haragudj – nézett mélyen a szemeibe, Dóri arcára pedig még jobban kiült a piros összes árnyalata."

(haha, ez lesz a trilógia 4 része XD Hogy jutnak nekem ilyen hasonlatok az eszembe eme késő esti órákban? De hogy milyen qvajól elröhögcsélek a saját hülyeségeimen… szörnyű vagyok XD És közben a shinee üvölti a fülembe, hogy why so serious? XD) - Minseo.

"Dóri átkulcsolta kezét a fiú tarkóján, és teljesen belesimult az ölelésbe."

(És egész éjjel smároltatoooook *-* nem tudom, hogyan írjam tovább a részt így, hogy Minho rappel a fülembe xD) - Minseo

Na, igen, amikor írás közben zavaró volt a zene… :D

"- Nem gond – simított végig a lány arcán, majd megcsókolta – Gyere, mutatok neked valamit."

(És letolta a gatyáját X”D Jézusom, mi? Miért írok ilyeneket? o.O Úristen, de perverz vagyok most délután xD) – Minseo.

"Mindeközben én Xiuminnal és Chennel szedegettem össze a szétszórt (Clszórt XD) sojus üvegeket…." – Minseo.

"- Ezt magadnak okoztad, nem én nem tudtam megtartani a saját egyensúlyom – nevetett fel jókedvűen, majd végignézett rajtam és kajánul megnyalta az ajkát."

(Először azt írtam, megnyalta az arcát XDD) – Minseo.

"- Lepke? Hol? – ült ki D.O. arcára a rémület, és egyből a háta mögé pillantott."

(Azt írtam véletlenül, hogy a háta mögé lépett. XD Képzeld már el, ahogy D.O. a saját háta mögé lép xD) – Minseo.

"A szívem a torkomban dobogott…"

(Azt írtam, hogy a torkom a szívemben dobogott… hát az durva lenne xD) – Minseo.

"- Nem vagy éhes, gyönyörűm? - kérdeztem, miközben kisimítottam az arcából a haját."

(Füzetben azt írtam, hogy kaját XD Ja, nem, csak annak lehet olvasni xD) – Dóri.

Mielőtt a történet megkapta a végleges címét…

Avagy milyen ötleteink voltak a történetet illetően, és milyen jó, hogy nem ezeknél maradtunk. :D Egyébként az Extraordinaryt egy közös barátnőnk ajánlotta, miután nagy vonalakban Dóri elmesélte neki, miről is fog szólni a történet. Ezúton is ezer köszönet érte.^.^

Minseo: tényleg, a srácok lehetnének ufók, akik az EXO planetről érkeztek XD a kis élienek XD

Dóri: bazd XD énekelheti, hogy *megkeresi*

Minseo: HEY YOU, LITTLE ALIEN!!! XDD

Dóri: igen, azt is XD sájszeeeeee

mindegy, énekelhetik azt, hogy a szomszéd galaxisból jöttek... xDD

meg akartam keresni eredetiben... xDD

                             

Minseo: amúgy a fiúk lehetnének sztriptíz táncosok XD

najó, oké, ez csak vicc volt XD

megártott a magic mike XD

tényleg, lehetne az a cím, hogy Magic Exo XDD

Dóri: nem tudom XD de mindenképp így kellene írni... xD

viszont... most hogy belegondolok... nem biztos, hogy meg tudnám én írni ezt... mert most mit írjak? ültem a színpadnál, egyszer csak egy tangás fenékkel találtam szembe magam... vagy mi? XDD

A pumás-wc kefés ötlet…

Amire biztos sokan kíváncsiak vagytok. Dóri épp megosztotta velem, hogy olvasott egy B.A.P-s történetet, amiben a srácoknak képessége volt… mi is ebből indultunk ki, aztán elszabadult a Pokol.

Dóri:

Zelo láthatatlan, úgy kukkolja a csajokat a budin... XD Youngjae teleportál, amire Kai képes. Gukie tűzet lobbant, ami Channie képessége. Himchan gondolatolvasó, ami a Mamába nincs, de nem is világleigázó képesség. xD Daehyun meg halhatatlan, ami szintén nem világleigázó képesség ><

Minseo:

Hyunseung nem lesz láthatatlan, nem akarom, hogy lásson minket, miközben Tao meg én... khhhm... vécét pucolunk XD

Dóri:

X"DDDDDDDDDD

Taonál a pumpa xDDDD

Minseo:

de amúgy igen xD mondjuk a gondolatolvasás is jó képesség, mert sok információt meg lehet tudni az ellenségről.

A hallhatatlanság is szintén jó, mert bármit tesznek veled, nem halsz meg XD Bár gondolom ha levágják a fejét, nem nő új xD

NEEEEE XD MOST NAGYON FELVISÍTOTTAM XD EZT ELKÉPZELTEM XD

Tényleg, Taonak nem kardja lesz, hanem pumpája XD

Dóri:

X"DDDDDDDDD

Majd ebben is lehetne részeg pillanat... xD és akkor sztriptízelhetnek a fiúk, meg Tao kardozhat mondjuk Kris-el wc pumpával meg wc kefével... xD

Minseo:

okééé, én benne vagyok XD

Sehun kézeltörése

Mert ennek is érdekes története van. Még nagyon régen, Sehunnak az egyik próbán eltört/megsérült a keze, és mi ezt bele akartuk írni a történetbe… Hát ez így nézett ki:

Dóri: Mit kellene írnom a kövi részbe?

Minseo: Uuuhh ... mi volt az utolsó részben? XD

Dóri: Nem tudom XD

Minseo: Jaaa, Channie szülinapja xD Ja, meg el akartuk törni Sehun kezét xD

Dóri: Tééényleg XD Szegény Sehun XD

Minseo: Szerintem Kris törje el úgy, hogy ráb*sz egyet a kezére a wc pumpával xD

Dóri: Dehülyevagy XD

(itt találtuk ki, hogy elmegyünk Jejura kirándulni, ahol Tao eltéved és megbeszélik az apjával a dolgaikat, közben mi meg keressük őket és összefutunk Changminnel meg Jiyonggal)

Minseo: De gonoszként legyenek jelen vagy normális emberekként? Vagy mindkettő xD

Dóri: Szerintem most csak jóként, viszooooont... Történnie kellene valaminek, valami rossznak XD

Minseo: Valami rossz... törjön el Sehun másik keze is xD

Dóri: Jaj, hagyd már szerencsétlen Sehunt X"D

Minseo: Te mondtad, hogy törjük el szerencsétlen kezét xD

Dóri: Az csak vicc volt, na XDD

(Megtárgyaltuk, hogy Changmin és Jiyong nem lehet rossz, ők nem tehetnek semmit, ekkor jött képbe Soofos, vagyis Sooman. Őt egy telefonbeszélgetés alkalmával már kitaláltuk, hogy beleírjuk :D)

Dóri: Viszont... Most az jutott eszembe, hogy akár úgy is lehetne, hogy mondjuk Sehun látja, hogy Soofos kijön a mi szobánkból, és el akarja kapni, és dulakodás közbe töri el a kezét :S Vagy ez így hülyeség? XD

Minseo: Soofos  xDD De amúgy ez jó ötlet, lehet így :D Na, a végén csak eltörjük Sehun kezét xD

Dóri: Ja, csak eltörjük XDD

Minseo: Szegény Sehun... ha ezt tudná.... xD

Dóri: Sehun tuti imádna minket XDDD

Minseo: Sehun eltörné a kezünket, ha ezt látná xDDD

Dóri: Az biztos XD

Ha ezek után is bármiféle kérdés felmerül bennetek, vagy bármire kíváncsiak vagytok még, ne féljetek kérdezni, szívesen válaszolunk mindenre. Reméljük, jól szórakoztatok és köszönjük még egyszer, hogy olvastátok a történetet!^^

56. rész (utolsó rész)

Sziasztok!

Húha... Fogalmunk sincs, mit kellene mondani, így, hogy több mint fél év után tértünk vissza Dórival. Ha azt hittétek, hogy félbehagytuk a történetet, akkor tévedtetek, mert most itt vagyunk ismét. 

Őszintén? Nem igazán van mentségünk arra, hogy miért nem jelentkeztünk eddig, hisz én (Minseo) folyamatosan írtam a többi fanfictionömet, de... ez valahogy elmaradt. Dórin lett volna a sor a folytatás megírásában, de ő nagyon elfoglalt a munkája miatt, és nincs semmi szabadideje, még beszélni is alig tudtunk az elmúlt időben. És igen, elismerjük azt is, hogy valamelyest megfeledkeztünk a történetről, de ha eszünkbe is jutott, akkor is úgy voltunk vele, hogy majd, ráér az még. Mindketten tudjuk, hogy ez minket ír le, és nagyon gáz dolog, de... nincs mit tenni, így jött ki a lépés.

Azonban habár most itt vagyunk, ez egyben az utolsó rész is, így búcsút veszünk mind a történettől, mind pedig tőletek, olvasóktól. Megígértük, hogy nem hagyjuk félbe, és egyszer a végére érünk, és bár kellemetlen, hogy ennyit kellett várni rá, de elérkezett ez a pillanat.

Nem, nem azért van vége, mert úgy gondoltuk, sokkal egyszerűbb lenne végre lezárni, ha már ennyire megvárattunk titeket, hanem amúgy is csak egy rész lett volna hátra. Emiatt pedig még rosszabb, hogy egy nyamvadt részre fél évet kellett várni. =/ Tényleg nincs mentség a tettünkre/bűnünkre, de mindketten rettenetesen sajnáljuk, hogy így alakult a helyzet.

Szóval... Csak azt akarjuk mondani, hogy reméljük mindezek ellenére, Ti is élveztétek és szerettétek az olvasni, és jókat nevettetek a szereplőkön, vagy éppen aggódtatok értük! Mi imádtuk ezt a történetet, egyrészt, mert most először írtunk közösen, másfelől pedig nagyon nagy öröm volt írni a részeket, és ötletelgetni. Rengeteg emlékezetes pillanat köt hozzá, sok olyan dolog került bele a történetbe, ami velünk is megtörtént. Nem mellesleg, nekem (Minseonak) ezzel kezdődött az EXO iránti szenvedélyem, vagyis amikor elkezdtük írni a történetet, én akkor még csak ismerkedtem a tagokkal. ^^

Na, de tényleg nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást, és reméljük, hogy ti is épp annyira szerettétek olvasni, mint mi írni! Köszönjük mindenkinek, aki olvasott minket, és véleményezett, ezt sosem felejtjük el! Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármilyen formában valaha jelezte, hogy bizony olvassa a történetet, annak pedig még több köszönet, aki írt is nekünk néhány sort!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Dóri & Minseo

 

56. rész
*Minseo szemszög*

Amikor ismét magamhoz tértem, még mindig az autóban ültem. Füst volt mindenhol, és éreztem az autógumi égett szagát is. Zúgott a fejem, és sípolt a fülem, minden végtagom fájt, de életben voltam. Mégis hogyan? Lehetetlen, hogy egy ekkora balesetet túléljek.

Éreztem, ahogy vér csorog végig az arcomon, de nem lefelé, hanem felfelé, a homlokom irányába. Ekkor jöttem rá, hogy az autó a feje tetején áll, és engem csak a biztonsági öv mentett meg. De miket beszélek? Nem volt bekapcsolva a biztonsági övem.

A lábam beszorult az ülés alá, és próbáltam kirángatni onnan, de rettenetesen fájt. Mégis, nagy nehezen sikerült kitépnem, és ezzel együtt már semmi nem tartott meg, így én is leestem. A fejem vérzett, iszonyatosan sok karcolás volt rajtam, és éreztem, ahogy a testemben lévő csontok hangos ropogásokkal a helyükre csúsznak.

Próbáltam kinyitni az ajtót, de nem volt semennyi energiám sem. A lábaimmal is rugdostam az ajtót, de mindhiába. Remegtek a tagjaim, és furcsa bizsergést éreztem magamban. Kell egy másik kijárat. Valamelyik ablak csak kitört.

Körbenéztem az autóban, és akkor láttam meg, hogy a sofőrnél be van törve az üveg. Oda akartam mászni, de amint megláttam a holttestet, egy sikoly hagyta el a számat.

Ekkor az egyik ajtót valaki kinyitotta kívülről. Egy idegen ember volt, és felém nyújtotta a kezét. Gondolkodás nélkül fogtam meg, és hagytam, hogy kihúzzon a kocsiból, amelyik bármelyik pillanatban felrobbanhatott.

- Jól van, hölgyem? – Kérdezte a férfi, én pedig csak bólogattam, mintha mi sem történt volna. Az utcán már több ember is összegyűlt, férfiak és nők egyaránt; valaki felénk igyekezett, míg mások az égő ház felé. – A mentők mindjárt itt lesznek, üljön addig le!

- Nem… nem lehet… a barátaim… - A tekintetem az égő épület felé emeltem, és ösztönösen megindultam az irányába. A lépéseim nehézkesek voltak, de aztán minden egyes megtett méterrel felgyorsultam, és a végén már rendesen rohantam. Pedig az előbb még esküdni mertem volna, hogy a lábam eltört, vagy legalábbis csúnyán kificamodott. De semmi bajom sem volt.

- Dóri! Dóri! – kiabáltam, miközben egyre közelebb értem barátnőm holttestéhez. Reméltem, hogy amit az autóból láttam, az téves volt, de nem. Dóri valóban ott feküdt a földön, és nem mozdult, nem lélegzett. – Dóri, az istenért, ne csináld ezt velem! Nem halhatsz meg! – Kiabáltam, miközben sírni kezdtem. Aztán az égő házra tévedt a tekintetem, amit már a lángok teljesen elnyeltek. Mi van a többiekkel? Ők vajon kijutottak? Nem lehet, hogy mindannyian meghaltak! Nem lehet ennek így vége! Nem maradhatok magamra!

Be akartam menni, de mielőtt ezt megtehettem volna, valaki megfogta a karom.

- Ne ölettesd meg magad! – kérte Lay, akinek arca tiszta kosz volt, és vér, de mindezt leszámítva, jól volt. A sebei begyógyultak, és most letérdelt Dóri mellé, hogy meggyógyítsa.

- Dóri meghalt – feleltem, de ő nem adta fel. Küzdött érte, minden erejét bevetve. A kezéből áradó jól ismert csillogás ott vibrált barátnőm egész teste felett, én pedig le akartam állítani, de igazából fogalmam sem volt, mi történik körülöttem. Az egész olyan volt, mint egy rémálom, és reménykedtem, hogy hamarosan felébredek. – A többiek? Ugye nem…?

- Fogalmam sincs.

Percek teltek el, miközben Lay egyre csak küzdött Dóri életéért, én pedig hol őket néztem, hol a házat. Tehetetlenül álltam ott, miközben szívem fokozatosan összetört. Ha ők odabent vannak… és én nem segíthetek nekik… mi lesz ezután?

- Életben van! - kiáltott fel hirtelen Lay, én pedig nem akartam elhinni, amit mond. Dóri mellkasa ismét fel-le emelkedett, és néhány másodperc után szemei ki is nyíltak. Ezzel egyidejűleg azonban Lay ájultan esett össze.

- Dóri? – kérdeztem, és visszatérdeltem mellé. – Hogy érzed magad? Te életben vagy!

- Meghaltam? – tapogatta meg nyakát, miközben lassan felült, és körbenézett. – Pedig csak a nyakam fáj.

- Eltörték a nyakad, és… most Lay… visszahozott a halálból – csodálkoztam, és tekintetem Layre emeltem. Tudtam, hogy nem fog magához térni egyhamar, de gyorsan az ölembe húztam a fejét, mintha ezzel bármit is tettem volna.

- Te jól vagy? – nézett végig rajtam Dóri. – Tiszta vér a felsőd és… szakadt! Rajtad átment valami? – kérdezte, én pedig felhúztam a pólómat, ám egy karcolás sem volt rajtam. – Ez a te véred, nem? Máshol sérültél meg?

- Nem, kutya bajom, de… nem tudom, hogyan… Az autóban voltam, és… most már minden oké – néztem zavartam hol magamra, hol pedig az távolban lévő kocsira, amit ekkor már lángok borítottak.

- Nagy mázlid volt – hallottunk meg egy hangot magunk mögül. A főnökünk állt ott, a hasát fogva, talpig véresen, és koszosan. Nem nézett ki valami jól. – Aki az autót vezette, valószínűleg olyan képességgel rendelkezett, ami magát gyógyította meg. És… te ölted meg, így átkerült hozzád a képessége.

- De… az nem lehet! Ha megölök valakit, akkor… a gonoszsága kerül át hozzám, nem?

- Nem feltétlenül. Mivel élet-halál kérdése volt, és jó ember vagy, talán most kivételesen a regenerálódás ragadt rád. De nem is ez a lényeg. Most el kell mennünk. Ha a rendőrség és a mentők ideérnek és kórházba visznek titeket, akkor minden hiába. Menjünk!

A főnök segített felállítani Layt, majd egymásba kapaszkodva elhagytuk a helyszínt. Egy autó már várt ránk, valószínűleg a főnökünk ismerősei voltak, így nyugodt szívvel szálltunk be a kocsiba.

Miközben magunk mögött hagytuk az égő házat, úgy egyre inkább összezavarodtam, és fájt a szívem. Reméltem, hogy a többiek életben kijutottak, vagy ha nem is mindannyian, de a legtöbben igen. És vajon mi van Jiyonggal és Changminnal? Ők megmenekültek, vagy sikerült megölni őket? Vége van az egész rémálomnak, vagy ezután se lesz nyugtunk?

A kérdésemre akkor nem kaptam választ, mert az álom magába szippantott.

*

Mikor ismét magamhoz tértem, a saját szobámban találtam magam. Ismerős volt az illat, és kényelmes volt az ágy, és olyan jól éreztem magam, hogy eszem ágában sem volt felkelni. De aztán eszembe jutott minden, és szemeim egyből felpattantak. Kikászálódtam az ágyból, majd lerohantam a földszintre, remélve, hogy ott találok valakit.

- Baekhyun! – szólítottam meg a fiút, akit elsőre megpillantottam, majd a nyakába vetettem magam. – Mi az isten történt? Hol vannak a többiek? És… ki a fenének van kedve ilyenkor főzni? – néztem gyanúsan a konyha irányába, mire Baekhyun csak felnevetett.

- Szerinted kinek? Naná, hogy D.O-nak! – engedett el, miközben mutatta, hogy üljek le a kanapéra. – Ne aggódj, minden rendben van! Mindenki jól van, épségben hazaértünk, és ezek után senki sem fog bántani titeket!

- Miért? Mi történt? Beszámolót kérek! – sürgettem őt, hisz mindennél jobban tudni akartam a részleteket, bár nagy kő esett le a szívemről, amikor hallottam, hogy mindenki túlélte.

- Így jár az, aki két napot végigalszik! – hallottam meg egy hangot magam mögül, majd valaki átölelt hátulról, és egy puszit nyomott a nyakamra.

- Tao! – kiáltottam, majd felpattantam a kanapéról, és azon nyomban a nyakába ugrottam, és szorosan öleltem magamhoz. Magamba szívtam bőrének friss illatát, és vizes haján látszódott, hogy most hagyta abba a fürdést. Könnyeim maguktól kezdtek el folyni, és hihetetlenül boldog voltam, hogy újra láthatom őt. Miután percekig ölelkeztünk, számtalanszor csókot váltottunk, csak utána vizsgáltam át arcát, ami tele volt kisebb-nagyobb sebekkel. – Jól vagy?

- Persze – mosolygott, majd mindketten leültünk a kanapéra.

- Akkor jó. De milyen két napról beszéltek ti?

- Csúnyán kiütötted magad – csatlakozott hozzánk egy harmadik személy, aki Chanyeol volt. – Valószínűleg az új képességed miatt történhetett.

- Az új képességem? – kérdeztem, de aztán eszembe jutott, mit mondott a főnökünk. – Ah, vagy az. Biztosan nem szokott hozzá a szervezetem ehhez.

Időközben mindenki megjelent a nappaliban, ki-ki álmosan, ki-ki éberen. Azonban egyikük sem festett túl jól a sok karcolás és zúzódás miatt, ráadásul mindenkit megviseltek lelkiekben is a történtek. Lay sajnos nem tudta a fiúkat meggyógyítani, mert Dóri visszahozása napokra elszívta az energiáját, de ez volt a legkisebb problémánk. Jó volt újra látni a társaságot, és azt, hogy mindannyian itt vagyunk.

- Szóval akkor… vége? – kérdezte Dóri, miközben Baekhyunhoz bújt, és megcsókolták egymást.

- Igen. Megöltünk mindenkit. Talán néhányan megszöktek, de Changmin és Jiyong, vagyis Kyuhyun és Hyunseung biztosan halottak. Ők már senkit sem bánthatnak. – felelte Suho.

- És hogyan jutottatok ki?

- Kai és Kris segítségével. Kai sikeresen kiteleportálta a társaság egy részét az udvarra, így Kris el tudott velük repülni, a csapat másik felét pedig egyből hazahozta – számolt be a megmenekülésről Luhan.

- És megragadom most is az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek, amiért egyedül akartam elintézni a dolgokat. Azt hiszem, ez egy jó lecke volt arra, hogy tudjam, mindent el kell nektek mondani, bármiről is legyen szó, mert együtt mindent meg tudunk oldani.

*

*Egy hónappal később*

Immár egy hónappal a végső leszámolás után minden olyan volt, mint régen. A srácok is visszatértek a munkájukhoz, ahogy mi is ismét elkezdtünk dolgozni a kávézóban. Sőt, Dórival úgy döntöttünk, visszaköltözünk a kis lakásunkba, amit gyorsan el kellett hagynunk még hónapokkal ezelőtt. Bár a fiúk nem örültek ennek, hogy ismét védtelenek vagyunk, de ezt kellett tettünk, ha le akartuk küzdeni a félelmeinket. Ki tudja, mi lesz a jövőben, és a srácok sem lehetnek mindig mellettünk, hogy minket oltalmazzanak.

Időközben leesett az első hó, így fehér karácsonyban volt részünk, és szerencsére a szilvesztert is együtt töltöttük. A mai napon január 15-ét írtunk, a születésnapomat, és bár örülnöm kellett volna, mégis egész nap aggódtam, és ideges voltam. Ezt ugyan nem mutattam ki, igyekeztem jól elrejteni, hisz én magam sem tudtam, hogy mit kezdjek az információval, amiről aznap szereztem tudomást.

Mivel a mai napon is szakadt a hó, és biztos voltam abban, hogy a srácok otthon meglepetéssel várnak, a főnökünk mondta, hogy nyugodtan zárjunk be előbb. Dórival már csak ketten voltunk a kávézóban, és miközben az aznapi bevétel elszámolást csináltuk, észrevettem, hogy hirtelen nagyon kedvtelenné vált.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Csak fáradt vagyok – felelte Dóri.

 - A fiúk ma biztos kirángatnak minket hógolyózni, úgyhogy össze kell kapnod magad – próbáltam jobb kedvre deríteni, de Dóri csak erőltetetten mosolygott rám.

- Tudom, és pont ez a baj. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne nekem ugrabugrálnom meg rohangálnom előlük.

- Miért? Mit nem mondasz el?

- Hát… - nézett rám félve és zavartan Dóri.

- Na, ki vele! A barátnőd vagyok, nekem bármit elmondhatsz! – ültem le a székre, és érdeklődve pillantottam rá. Dóri is helyet foglalt, majd a kezeit a hasára tettem, és fülig pirulva csak ennyit mondott:

- Terhes vagyok.

- Hogy mi? Ez komoly? Mióta tudod? Miért nem mondtad el? És úristen, gratulálok! – ugrottam fel örömömben, majd megölelgettem, és még a könnyeim is kicsordultak. – Babázni fogunk, juhú!

- Két napja tudom, de nem mertem elmondani. Gondolod, hogy Baekhyun is örülni fog neki?

- Mi az, hogy! Nem emlékszel, hogy milyen jól elvolt Lululuval is? Amúgy meg ő is tehet arról, hogy ez lett az eredmény, szóval egy szava nem lehet! Ha pedig mégis, levágom a kis fütykösét!

- Annyira barom vagy! – nevetett fel Dóri is. – Köszönöm!

- Ugyan már! Az ilyen híreket mindig örömmel fogadja az ember – öleltem meg még egyszer. – Na, de fejezzük be a pakolást, aztán irány haza!

- Rendben. Viszont közben te is elmondhatod, hogy mi volt ma ez a rosszkedv. Ismerlek ám, láttam rajtad ma egész nap, hogy valami nem oké! – nézett rám Dóri gyanúsan, és most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak. – Na, ki vele! A barátnőd vagyok, nekem bármit elmondhatsz! – vigyorgott rám, miközben az én szavaimat idézte.

- Hát… - ismét visszaültem a székre, ahogy Dóri is, miközben kíváncsian nézett rám. A kezeimet a hasamra tettem, és csak ennyit mondtam - Én is terhes vagyok.

- Most szívatsz, ugye? – Dóri teljesen elképedt, mert nem tudta eldönteni, hogy csak őt utánozom, vagy komolyan beszélek.

- Teljesen komoly. Én csak ma reggel tudtam meg, de borzasztóan félek.

- Áááá! – Dóri felsikított örömében, és most ő volt az, aki a nyakamba ugrott, és agyon ölelgetett. – Én ezt nem hiszem el! Komolyan együtt vagyunk terhesek? Jézusom, ez annyira jó! Olyan megkönnyebbülés, hogy nem leszek egyedül!

Dórival egymást ölelve sírtunk örömünkben, miközben odakint hullott a hó. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha ilyen meg fog történni velünk, ráadásul ilyen hamar, és bár egyikünk sem tervezte, hogy ilyen fiatalon lesz gyerekünk, most mindez mégsem számított. Nem akartuk elvetetni a babákat, ha már egyszer így alakult, hisz tudtuk, hogy ez mindkettőnknek egy új élet kezdetét jelenti.

Még aznap este közöltük a fiúkkal ezt a két remek hírt, amit mindannyian ujjongással fogadtak, és már alig várták, hogy a két pici megérkezzen. Tao és Baekhyun, a leendő két apa alig bírta megemészteni a hallottakat. Mindketten csak döbbenten, könnyes arccal, és hatalmas vigyorral álltak egy helyben és néztek minket.

- Erre innunk kell! Hozom a piákat! – pattant fel a székről Chen, nyomában Xiuminnal és Suhoval, akik hamarosan rengeteg üveggel tértek vissza.

- Hé, Tao! – jelent meg imbolyogva a nappaliban Kris, egyik kezében egy wc kefével, a másikban pedig egy pumpával, amit aztán odadobott Taonak. – Visszavágót akarok!

- Na, azt hiszem, megint kezdődik… - sóhajtott fel Dóri, majd miután összenéztünk, kezeibe temette arcát, felkészülve egy újabb adag hülyeségre.

Az életünk lassan helyrejött, és a sok szenvedés idővel a múlttá vált, mi pedig csak azon voltunk, hogy a jövőt, ami előttünk állt, boldogsággal és megannyi emlékezetes pillanattal töltsük meg.